Connect with us

Ez a nap

Vona: Simicska legyen óvatos a leleplezéssel, mert Orbán szörnyű bosszút forral

Megosztás

Vona Gábor szerint nem kizárt, hogy Simicska kirukkol egy-két vaskos meglepetéssel, de mint mondta, ezt az üzletembernek meg kell fontolnia, mert Orbán heves bosszút készít elő.

A politikus hozzátette, hogy a kormányfő nem demokrata, ám rendszere csak akkor omlik össze, ha meginog a népszerűsége. A Jobbik elnöke ezt a  Die Presse című német lapnak adott hosszú interjúban azzal indokolta, hogy a Fidesz a félelemre alapoz, ehhez pedig a migráció szolgál eszközül. A lakosság hisztérikus állapotban van, ugyanakkor nem látni érdemi kormányzati tevékenységet. Ebből következik, hogy ha a hatalom már nem tudja megnyerni az embereket, akkor vége az uralomnak.

A beszélgetésben, amelyet az újság az első oldalán harangoz be, a politikus kitér arra, hogy a miniszterelnök aláássa a sajtó függetlenségét, a magántulajdont, a vállalkozás szabadságát, az állami szervek önállóságát. A civil szervezeteket és a tanszabadságot támadja. Már nincsenek demokratikus biztosítékok. Szerinte egyedül a Jobbiknak van esélye megbuktatni a hatalmat a választáson. Vona a demokrácia utolsó bástyájának nevezte saját magát.

Úgy értékelte, hogy a pártja elleni támadások már túlléptek egy bizonyos határt. A helyzetet úgy érzékeltette, hogy ő tisztán, úriemberként küzd, viszont olyan, mintha egy gépfegyverrel felszerelkezett maffiafőnökkel kell megküzdenie a szorítóban, ideértve, hogy aljas vádakkal, pl. homoszexualitással illetik. Orbán lelkileg akarja őt megtörni, a családját is figyelték.

A politikus ezúttal is azt bizonygatta, hogy a Jobbik korszerű, hazafias, konzervatív párttá alakult át, hozzátéve, hogy ő maga soha nem tett antiszemita, rasszista, romaellenes kijelentéseket.

(Forrás: B1 blog)

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. staropramen

    2017.12.27 21:12 at 21:12

    megette a fene azt a demokráciát, amelynek vona az utolsó bástyája!

  2. Katalin Borbély

    2018.01.26 00:40 at 00:40

    Nem tudom hova tenni ezeket a kinyilatkoztatásokat. Vonát se látom rosszabbnak, mint a többi „korszerű” pártpolitikust. Egyetlen valóságos kivételt látok: a Kétfarkú Kutya pártot, ahol azonban jókedvű és intelligens művészek vannak: ők vagy nem is politikusok, vagy ha igen, régimódiak. Jót akarnak tenni az embereknek, gyógyítani a félelem pókhálójába kötözött, naponta, óráról órára kormányzati rémhírkampánnyal kínzott tömegeket nevetéssel, vicces és hasznos leleplező plakátjaikkal és performanszaikkal, erőszakmentesen, de a kinevettetés erejével gyengítve ezt a cinikus kampánybandát. Ha szavazok, rájuk fogok, szavazni, de egy fecske…jó lenne, ha ezen mások is elgondolkodnának. Csattanós válasz a korszerűeknek, akik kizárólag hatalomszerzésben és megtartásban képesek gondolkodni, és ezért hazudnak éjjel és nappal, önmaguknak is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük