Connect with us

Kerítésen túl

Zimbabwe volt First Ladyjét elefántcsont-csempészettel gyanúsítják

Grace Mugabe
Megosztás

Grace Mugabe a helyi sajtó szerint 200 kiló elefántcsontot próbált meg külföldre küldeni még azután is, hogy férje, Zimbabwe örökös diktátor elnöke lemondott tisztéről.

Grace Mugabe korábban férje utóda akart lenni, de ezt a törekvését a veterán államfő régi harcostársai – kínai támogatással – megakadályozták. A függetlenségi háború idején Mugabe emberei Kínában kaptak kiképzést és Peking jelentős anyagi segítséget is nyújtott Zimbabwének. Grace Mugabét mindenki alkalmatlannak tartotta az elnöki posztra – kivéve önmagát. Ezért katonai puccsal az alelnök vette át a hatalmat, aki nem válogat az eszközökben, hogy eltegye az útból ellenfeleit és vetélytársait.

Most a kormányzati sajtó közölte: a volt First Lady megdézsmálta Zimbabwe hatalmas elefántcsont-készletét. Arra hivatkozva küldött külföldre nagy mennyiségű elefántcsontot, hogy az ajándék különböző vezetőknek. A valóságban azonban eladták az elefántcsontot a feketepiacon. Ebből több millió dolláros vagyonra tett szert a volt First Lady. Zimbabwének hatalmas elefántcsont-készlete van, de minthogy nemzetközi egyezmények tiltják annak kivitelét, ezért ezt tilos felhasználni. Ám Grace Mugabe túltette magát a tilalmon, mint a majd mindenható diktátor neje. Férje bukása után azonban kínos kérdésekre kell választ adnia az egykori First Ladynek, akit nagyszabású elefántcsont-csempészettel gyanúsítanak Zimbabwében.

Lengyel Miklós

Globoport

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük