Connect with us

Kerítésen innen

Zuglóban, „niksz ugribugri”, niksz gyűlöletkeltés

Bolek mecsetje
Megosztás

Az országgyűlési kampányban a kormányközeli média folyamatosan támadja a zuglói önkormányzatot a Magyar Iszlám Közösség XIV. kerületi székháza, jelenléte miatt – írja Zugló önkormányzata közleményében.

Ugyanezeket a médiumokat egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy más kerületekben muszlim imaközpontok már évek óta léteznek és működnek.

Zuglóban immár egy éve működik iszlám közösség,

ugyanúgy, ahogy a VII. kerületi Verseny utcai mecsetben, Vattamány Zsolt kerületében, a VIII. kerületi Ganz-telepi mecsetekben, Kocsis Máté kerületében, vagy Újbudán, Hoffmann Tamás kerületében, ahol Budapest legnagyobb mecsete ad helyet évek óta muszlim közösségnek. Budapesten összesen 12 mecset és imahely működik, de ezen kívül számos közösségi helyen, magánlakásban alakítottak ki a hívők imahelyet. Egyik működésével kapcsolatban sem volt soha senkinek problémája, kizárólag a Zuglóban tevékenykedő közösség és a polgármester ,,gyanús” a kormányközeli médiumoknak.

A Magyar Iszlám Közösség magánszemélyek közötti ingatlanvásárlás során jutott ahhoz a  zuglói lakóházhoz, amelyben kulturális központot és imaházat alakítottak ki 2017. februárjában. Ebbe az ingatlanvásárlásba a zuglói önkormányzat nem akart és nem is tudott beleszólni, hiszen magánjogi szerződésekhez az önkormányzatnak nincs köze, és tájékoztatási, véleményezési kötelezettsége sincs ilyen ügyletekben.

Az ingatlanvásárlás óta eltelt egy évben a Magyar Iszlám Közösség működésével semmilyen problémát nem okozott Zuglóban. A Budapesten és a kerületekben lévő, működő  vallási, etnikai, nemzetiségi kisebbségek tevékenységükkel színesítik az ott élők kulturális életét. Ez a békés együttélés nem lehet gyűlöletkeltés áldozata. 

Kampánymákony

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük