Connect with us

Kerítésen innen

1 milliárd Orbán kicsit nagyobb vasútjára

Abszurdisztán! Felcsútra szerveznek a szegények megsegítésére szánt pénzből kisvasutazókat!
Megosztás

Felgyorsult a kormányköltés, hátha nem lesz már idő eleget elverni és a megfelelő zsebbe juttatni. Hétfőn több kormányhatározat is született. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló döntés. 

Még 1 milliárd a levesbe

A határozat értelmében a kormány a román féllel folytatott külgazdasági egyeztetések figyelembevételével egyetért a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal előkészítésével.

A kormány 300 millió forintot tesz félre a projekt előkészítésére a Beruházás Előkészítési Alapból az NFM javára, azzal a megkötéssel, hogy az előkészítési fázist 2019. december 31-ig kell megvalósítani. Ezen kívül további 700 millió forintot kell előteremtenie Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek 2019-ben szintén erre a célra.

Összesen 1 milliárd adóforintunkat kötötte le erre a célra már most a kormányzat, Orbán Viktor az MKIK legutóbbi rendezvényén is megemlítette a jelentős beruházások között ezt a vasútvonalat.

A határozatban a kormány konkrét határidőket is megszab:

  • 2020. január 31-ig kell elkészítenie a nemzeti fejlesztési miniszternek a jelentést az előkészítési fázis végrehajtásáról és az összeg felhasználásáról.
  • 2020. március 15-ig pedig előterjesztést kell készítenie a beruházás megvalósításáról.

2020-ban a következő kormánynak is csak két éve lesz bebizonyítani, hogy mennyire volt méltó a 2018-as szavazói jóindulatra. Ha minden marad a Fidesz-elvárásnak megfelelően és a most kötött szerződések el nem veszítik érvényüket.

Elég volt a kisvasutakból, a szökőkutakból, a lówellnessből!

Kisvasutakat fejleszt a kormány – Felcsútnak mennyi jut a keretből?

Vasútépítés hazaárulással és szabadrablással Orbán Magyarországán

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük