Connect with us

Kerítésen innen

1 osztály, 27 gyerek, 8 alig-bizonyítvány – 2018, dübörgő oktatásügy, Magyarország

Totyik Tamás,
Megosztás

Majdnem egy teljes osztályt megbuktattak egy budapesti szakközépiskolában. A diákok szerint három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik. Hiába küzdöttek a szülők, a vezetőség csak az utolsó pillanatban próbálta menteni a helyzetet, akkor már hiába. Hogy miért vártak eddig? Ki tudja, talán ők sem!

27 fiatal – a kormánynak elenyésző „adat”, nekik az életük kezdete

A BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (rövidítve UMSZKI, régebben Landler Jenő nevét viselte) 3/11.H osztálya egy kísérleti osztály volt, amely két részből állt: a 27 gyerek egyik fele gépész, a másik pedig elektronikai műszerész szakmát tanult – legalábbis abban a tudatban iratkoztak be, hogy azt fognak tanulni – írta a szeretlekmagyarorszag.hu.

Egy édesanya végső elkeseredésében megkereste a portált, hátha a nyilvánosság ad gyógyírt a problémára. Az érthetetlen, hogy miért vártak 3 évet, amikor az első pillanatban egyértelmű volt, hogy valami – semmi – nincs rendben.

De menjünk sorban

Nagy nehezen eljutottak az igazgatónőhöz, aki megígérte, hogy utána néz a kifogásoltaknak, ám nem ezt tette.

„Szegény osztályfőnököt nyaggattuk, hogy tegyen valamit, de mindig lesöpörték egy laza tollvonással”

-mesél Melinda, az egyik édesanya.

A harmadik – utolsó – évben – ahogy az előzőekben is – mindössze heti két napot jártak iskolába a diákok, a maradék hármat pedig gyakorlaton töltötték. Azonban itt is állandó problémát jelentett, hogy a gyakorlatvezetők nem tudtak nekik szinte semmilyen feladatot adni, annyira le voltak maradva a tananyagban.

„Az ilyen jellegű osztályokban elvileg 30 százalék elmélet, 70 százalék gyakorlat az arány, amit tartani kell. Azonban mivel a gépészeknél a CNC technológia számoláson, programozáson alapul, ha ezt nem tanulja meg a gyerek órán, akkor hiába adnak neki egy munkadarabot, csak állni fog a gép előtt értetlenül”

– mondja Melinda.

„Mintha nem is létezne ez a 27 gyerek”

Félévkor már látszott, hogy nagyon nagy a baj, az osztály jelentős része bukásra állt. Ekkor ismét felhívták az iskolavezetés figyelmét a helyzetre, de Melinda elmondása szerint ezúttal sem foglalkoztak vele érdemben.

Eljött a ballagás, majd az ezt követő hétfőn kapták a hírt, hogy kedden és szerdán a gépészeknek felkészítőt tartanak egy másik iskolában, mert a vizsga tételsora olyan kérdéseket is tartalmaz, amit a három év alatt nem tanítottak meg nekik.

Gyakorlatilag ebben a két napban kellett volna leadniuk a három év anyagát, ami a lehetetlennel határos vállalkozás volt.

A gépészek közül 13 főből 2 vizsgára sem mehetett az év végi jegye miatt, a maradék 11-ből pedig heten mentek át. Az elektrósok közül 14 főből 12 vizsgázott és egy tanuló ment át. Tehát a 27 gyerekből alig nyolcnak lett bizonyítványa, de Melinda szerint ők is csak épphogy átcsúsztak a vizsgán.

Az Ipartestület szabályai alapján jelenteni kellett volna, ha az osztály egyharmada megbukik, itt pedig sokkal rosszabb az arány, Melinda szerint egyelőre nincs nyoma a történteknek.

Amikor a diák nyaggatja a tanárt, hogy adja le az anyagot, akkor nagy a baj!

Több tanuló egybehangzóan azt mesélte, hogy év közben többször jelezték az éppen ótár tarrtó tanerőnek, hogy össze kellene foglalni, hogy eddig mit tanultak és készülni szeretnének a vizsgára, de szavaik nem találtak meghallgatásra.

Melinda a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumhoz fordult, ahonnan ígéretet kapott arra, hogy a nyár folyamán személyes felkészítőket tartanak, hogy októberben sikeres vizsgát tehessenek a gyerekek.

„…július elejéig a gépészeknél hatszor, az elektrósoknál pedig négyszer került sor. Augusztus közepén elvileg folytatják, a köztes időre pedig azt ígérték, hogy interneten keresztül fognak feladatokat kapni a diákok, amelyeket megoldva kell visszaküldeni a tanárnak, de erre mostanáig nem került sor.

Az egyik diák elcsigázva megemlítette, hogy:

Ahhoz képest, hogy a CNC esztergálással kapcsolatos kérdések a dolgozat több mint kétharmadát tették ki, és a 2-es jegyhez legalább 51 százalékot kellett elérni, a három év alatt egyetlen tanórán sem volt szó erről.

Az oktatás színvonaláról egy osztálytárs így fogalmazott:

ha az egyik szakmai tantárgyat tanító tanár macskájának életéből kellett volna vizsgázniuk, az mindenkinek sikeres lett volna.

Nem volt ritka, hogy egyáltalán nem jött be tanár az órára, hol elment az egyik az iskolából, hol beteg volt és nem tudták pótolni.

Melinda szerint a legnagyobb kérdés az,

ki tudja garantálni, hogy ilyen előzmények után októberben mindenki sikeresen levizsgázik. Ennek híján ugyanis tulajdonképpen kidobtak három évet az ablakon, és 18-19 évesen nemhogy érettségijük, még egy szakmájuk sincs, úgy kellene boldogulniuk. Mindezt szerinte azért, mert a sorozatos jelzések ellenére sem foglalkozott senki az üggyel.

„Értem én, hogy kísérleti osztály, de az igazgatónak talán akkor is tennie kellett volna valamit a három év alatt, hogy legalább könyvei legyenek a gyerekeknek”

Melinda azért is szeretné, ha az ügy minél nagyobb nyilvánosságot kapna, mert van még két ugyanilyen, fiatalabb „kísérleti” osztály az iskolában, akik szerinte ugyanebben a cipőben járnak.

„Náluk talán még lehetne menteni a helyzetet, de nem maradt vesztegetni való időnk. Hiszen a fenébe is, a jövőjük múlik ezen”

A portál megkereste az üggyel kapcsolatban az iskola igazgatóját, Hackné Nyerges Ritát, de nem kívánt nyilatkozni. A BMSZC szakmai főigazgató-helyettese, Csontó Béla pedig arra hivatkozva mondott nemet, hogy neki ezt a szabályok tiltják.

Merre tovább?

Ki most az „illetékes elvtárs”? Ki mondja majd el, hogy ez kivételes eset, meg nem maradnak az út szélén, ahol ugye senkit nem hagynak, meg, hogy Soros és a civilek betették a lábukat a szakközépbe?

(forrás)

Szűcs Tamás: összeomlás előtti állapotban van az oktatás

Papp Réka Kinga: Palkovics, az oktatáspolitikai citrompótló

A közoktatási rendszer bukása: a szülők magániskolákba menekítik a gyerekeket

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük