Connect with us

Ez a nap

A Fehér Ház szerint rosszul idézték Trumpot

Trump amerikai elnök, Fehér Ház
Megosztás

A The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte Donald Trump amerikai elnököt, amikor azt írta, az elnök szerint „valószínűleg jó kapcsolata van” Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral – tudatta helyi idő szerint szombat éjjel a Fehér Ház.

Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerint „az álhírgyárosok ismét lecsaptak”, rosszul idézték az elnököt, aki a Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Abe Sindzó japán kormányfővel ápolt jó kapcsolata mellett a Fehér Ház szombati tájékoztatása alapján azt mondta: „valószínűleg Kim Dzsong Unnal is nagyon jó kapcsolatom lenne”, vagyis feltételes, és nem kijelentő módban beszélt.

Sanders az interjúról készült hangfelvétel releváns részletét is közzétette a Twitteren. A köznyelvi beszélt angolban a kijelentő és a feltételes mód között az alanyhoz csapott egyetlen kiejtett „d” hang a különbség (I és I’d), a felvétel pedig nem túl jó minőségű.

A lap kitart a megjelent interjú mellett – reagált Sanders állítására The Wall Street Journal. Tudatják, hogy az interjú előtt abban állapodtak meg a Fehér Házzal, hogy a hangfelvétel csak a leirat elkészítéséhez használható fel, vagyis nem közölhető. A Fehér Ház bejelentése után azonban a lap úgy döntött, közzéteszik a riportereik által készített felvételt. A konzervatív napilap azt is kiemeli, hogy egy külső céget is bevontak, hogy készítsen leiratot a felvételről, és a rögzített mondat szerintük is kijelentő módban áll, a szalagon nem feltételes mód hallható.

Trump mondata nagy érdeklődést keltett, mert hivatalban lévő amerikai elnök még sosem beszélt észak-koreai diktátorral, igaz Trump sem erősítette meg, hogy beszélt Kimmel. A Trumpot rendszeresen bíráló sajtó ugyanakkor arra mutatott rá, hogy nehezen értelmezhető, ha az elnök azt mondja, hogy valószínűleg jó kapcsolata van valakivel. Feltételes módban viszont a mondat értelmet nyer.

Trump és Kim az elmúlt évben személyeskedésig menő verbális offenzívát indított egymás ellen, miközben Phenjan fokozatosan fejlesztette nukleáris fegyverzetét, s azt állítja, immár képes csapást mérni az Egyesült Államokra.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Washington célzott csapásokat fontolgat Észak-Korea ellen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük