Connect with us

Kerítésen innen

13-ik Nyugdíjas Ki-Mit-Tud – Táncra, dalra, verselésre fel!

Megosztás

Még mondja valaki, hogy a szépkornak nincsenek örömteli pillanatai! A Hontravel Kft. 2023-ban tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud rendezvény sorozatát.

Megosztás

Még mondja valaki, hogy a szépkornak nincsenek örömteli pillanatai! A Hontravel Kft. 2023-ban tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud rendezvény sorozatát.

Itt az alkalom!

A Hontravel Kft. vezetőségének döntése alapján a cég két nagy rendezvénysorozatát (Nyugdíjas Ki-Mit-Tud, Népek Tánca-Népek Zenéje) összevontuk és ezáltal a résztvevők minden korosztályt képviselnek, a szakmai zsűri értékeléskor az életkori sajátosságokat figyelembe veszi, és ez alapján minősíti a fellépőket, csoportokat – írták honlapjukon, majd hozzátették:

Örömmel vesszük, hogy az érdeklődés a csoportok részéről hatalmas, így az előző évek gyakorlatához hasonlóan – elődöntőinket a nagyobb megyeszékhelyeinken, városainkban tartjuk, annak reményében, hogy a kisebb településeken működő klubok is bemutatkozhassanak rendezvényünkön.

A megyei elődöntők megrendezését március-április hónapra tervezik, a részletes programról, helyszíneiről, kezdési időpontjairól a jelentkezések beérkezése után küldenek értesítést az érdeklődőknek.

Az elődöntők lebonyolítását követően a csoportok meghívást kapnak a Döntőbe, amelyet Hajdúszoboszlón szerveznek meg 2023 májusában.

Annyit azért elárultak….

A tervezett elődöntők helyszíne és időpontja:

  • Debrecen / 2023.03.09. / 13:00 óra
  • Nyíregyháza / 2023.03.10. / 10:00 óra
  • Szügy / 2023.03.18. / 11:00 óra
  • Szombathely / 2023.03.23. / 14:00 óra
  • Győrújbarát / 2023.03.24. / 10:00 óra
  • Pécs / 2023.03.25. / 10:00 óra
  • Kaposvár / 2023.03.25. / 14:00 óra
  • Budapest / 2023.03.26. / 10:00 óra
  • Nagykanizsa / 2023.03.31. / 11:00 óra
  • Veszprém / 2023.04.01. / 09:00 óra
  • Székesfehérvár / 2023.04.01. / 13:00 óra
  • Szolnok / 2023.04.13. / 09:00 óra
  • Kecskemét / 2023.04.13. / 14:00 óra
  • Békéscsaba / 2023.04.14. / 10:00 óra
  • Szeged / 2023.04.15. / 09:00 óra
  • Miskolc / 2023.04.29. / 13:00 óra
  • Eger / 2023.04.30. / 09:00 óra

A következő kategóriákban várják a jelentkezéseket:

  • Szóló ének (népdal, magyar nóta, operett stb.)
  • Szóló hangszer
  • Vers-és prózamondás
  • Színjátszás
  • Tánc (néptánc, modern tánc, hastánc, szalontánc, egyéb tánc)
  • Népdalkör, kórus
  • Hangszer együttes
  • Egyéb (artista, bűvész stb.) és általában minden színpadi produkció
  • Népi játék

Amit még tudni érdemes….

A jelentkezési lap ide kattintva tölthető le. Hogy mennyi az annyi? Íme: a nevezési díj:

  • egyéni szereplőknek: 1.500 Ft/ produkció
  • csoportoknak: 3.000 Ft/ produkció

A nevezési díjat a helyszínen készpénzben kell fizetni. A műsoridő egyéni produkciónál max. 5 perc, csoportoknál max. 10 perc lehet, a színjátszás és egyéb színpadi produkcióknál, népi játéknál a rendelkezésre álló idő 15 perc.

A produkciókat szakmai zsűri értékeli, és juttatja tovább a Döntőbe, melynek időpontja 2023. május hónap.

Kapcsolódó

Szerző