Connect with us

Ez a nap

Trump a katonai hadműveletek korlátozására szólította fel a török államfőt 

Trump amerikai elnök, Fehér Ház
Megosztás

Donald Trump amerikai elnök a katonai hadműveletek korlátozására szólította fel Recep Tayyip Erdogan török államfőt. 

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök telefonon beszélt a török államfővel, s arra intette őt, hogy az amerikai erőkkel szembeni konfliktus kockázatának elkerülése érdekében korlátoznia kell, vissza kell fognia a török hadműveleteket Észak-Szíriában. Szíriában jelenleg mintegy kétezer amerikai katona tartózkodik.

Az elnöki hivatal közleménye kiemeli: Trump „aggodalmait fejezte ki”, hogy a szíriai Afrín körzetében elharapódzó erőszak „aláássa közös célkitűzéseinket Szíriában”. Donald Trump felhívta a török államfő figyelmét arra is: el kell kerülnie, hogy a hadműveleteknek civil áldozatai és újabb menekültjei legyenek.

Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy Ankarának lehetnek „jogos aggodalmai” biztonságpolitikai téren.

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai és a török elnök egyaránt egy egységes Szíria stabilizálásának szükségességét hangsúlyozta, amely egyetlen szomszédjára sem jelent veszélyt, beleértve Törökországot is.

Az amerikai elnök a kétoldalú együttműködés szorosabbra fogását is javasolta, és megerősítette, hogy Washingtonnak és Ankarának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemre kell összpontosítania erőfeszítéseit.

Szíria északnyugati részén, az amerikai támogatást élvező kurd milicisták szervezete (YPG) által uralt Afrín körzetében napok óta tart a török hadsereg offenzívája, amelynek célja a kurdok távolabbra szorítása a török határtól. A török haderő vasárnap – több napig tartó légi és tüzérségi csapásmérések után – megindította szárazföldi csapatait is, hogy az Olajág hadművelet keretében a török határtól 30 kilométeres távolságra szorítsa vissza a kurdokat. A hét végén Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter is kifejezte aggodalmát a helyzet alakulása miatt, bár Mattis azt is közölte újságírókkal, hogy Törökország előzetesen értesítette az Egyesült Államokat a szíriai célpontokra mért légicsapásokról.

Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan telefonbeszélgetésére egy nappal azt megelőzően került sor, hogy Bécsben megkezdődik az ENSZ közvetítésével zajló szíriai béketárgyalások újabb fordulója.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Már több tucat gyereket és nőt bombáztak le az orosz gépek idén Szíriában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük