150 millát térítettek meg az államnak az adócsalók

Több mint 150 millió forintos adótartozást térítettek meg a hatóságokkal kötött egyezség nyomán született jogerős ítélet szerint az elkövetők egy adócsalási ügyben – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.

Fiktív számlák hegyekben

Az ügyészség szerint két vádlott 2011-ben elhatározta, hogy biztonságtechnikai cégük munkavállalóit érintő adókat és a járulékokat nem fizeti meg. Ezért a munkavállalók munkaviszonyát színleg megszüntették és fiktív munkaerő-kölcsönzési, valamint megbízási szerződéseket kötöttek, az elkövetésbe bevont társaságokat pedig rendszeresen cserélték. A könyvelésben a két vádlottnak segítséget nyújtott egy harmadik társuk, további két elkövető pedig a valótlan munkaügyi bejelentésekben, a fiktív számlák, pénzügyi dokumentumok kiállításában vett részt.
A vádlottak 2011 és 2015 között összesen 155 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Megegyezés után felfüggesztett

A büntetőeljárás során a vádlottak beismerték tetteiket, a Fővárosi Főügyészség pedig az új büntetőeljárási törvény alapján egyezséget kezdeményezett velük, amelynek része volt a költségvetést ért vagyoni hátrány megtérítése. A vádlottak és védőik elfogadták az ügyészség feltételeit, a céget irányító vádlottak részben már az egyezséget megelőzően kifizették a vagyoni hátrányt.
A vádlottak a bíróság előkészítő ülésén is fenntartották beismerésüket és lemondtak a tárgyalásról. A Fővárosi Törvényszék ezután jóváhagyta az egyezséget, és nyomban meghozta azzal azonos tartalmú ítéletét, amely szerint a vádlottak bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalást, valamint hamis magánokirat felhasználását követték el, és ezért egy vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, társait 2-2 év – 3-5 év közti próbaidőre – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így jogerőre emelkedett – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük