16 ezer 200 ajánlás Karácsony Gergelynek

Leadták Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt ajánlóíveit péntek délelőtt a fővárosi önkormányzat épületében.

A gyűjtést folytatják

Az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP képviselői 16 ezer 200 ajánlást adtak le – hangzott el a közös sajtótájékoztatójukon, amelyet az ívek leadása előtt tartottak.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a gyűjtés folytatódik a törvényes határidőig, és minden ajánlóívvel elszámolnak majd.

A politikus megköszönte a többi ellenzéki pártnak a közös munkát és azt, hogy lehetővé tették „a mostani pillanatot”.

Mind a 23 jelöltnek megvan a szükséges számú ajánlása

Gy. Németh Erzsébet DK-s fővárosi képviselő elmondta, hogy Karácsony Gergely mellett mind a huszonhárom közös polgármesterjelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat.

Kijelentette, október 13-án, az önkormányzati választások napján Budapestnek új főpolgármestere lesz.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa azt mondta, támogatja Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti városvezetés átláthatóan, a lakosság érdekében működjön.

A változás érdekében a közös jelöltre kell szavazni

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, mindenki számára egyértelmű a választás: ha valaki változást szeretne, akkor a közös jelöltjeikre kell szavaznia.

Hozzátette, Karácsony Gergely méltó ember arra, hogy az ellenzéket képviselje.

Heltai László, az LMP budapesti elnöke azt mondta, a választás tétje, hogy Budapestet olyan emberek irányítják-e a jövőben, akik a globális felmelegedést csak „ellenzéki trükknek” tartják, vagy olyanok, akik komolyan veszik azt. A tét, hogy a város élhető lesz-e a jövőben vagy nem – fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük