Ha valami nem tetszik a Fidesznek, akkor becsmérli és gyanúsítja is honfitársait

Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet most már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében ugyanazokat a szabálytalanságokat tárta fel, mint amilyeneket Szolnokon elkövettek.

Minden egy az egyben azonos

Harangozó Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, hogy önkormányzati képviselőjük révén jutott el hozzájuk az OLAF kalocsai jelentése.

A szocialista politikus szerint a két jelentésben „egy az egyben ugyanaz” minden, minden egyes cég, minden egyes szereplő, a független auditot végző, valamint a Miniszterelnökség szerepe. Az ajánlatokat ugyanazon a számítógépen írták és ugyanazon számítási hibával készültek. A független külső szakértők mindkét esetben felhívták a figyelmet arra, hogy a projekt nem támogatható.

Vajon Polt Orbán kérésére állította le a szolnoki vizsgálatot?

Angeli Gabriella kalocsai önkormányzati képviselő, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy Kalocsán nem volt gond a közvilágítással, a 2000-es évek elején a Démász a városban és további kétszáz településen energiahatékony lámpatestekre cserélte a régieket. Az Elios beruházása Kalocsán 410 millió forintba került, pedig azt a pénzt lehetett volna a helyi kórházra vagy az 51-es út felújítására is költeni.

Györfi Mihály, az MSZP-Párbeszéd szolnoki országgyűlési képviselőjelöltje szerint ha a vádak igazak, akkor városát több mint egymilliárd forinttal károsította meg a szolnoki Fidesz és Orbán Viktor veje. Elmondta, a városban sokan panaszkodnak arra, hogy egyre veszélyesebb a közvilágítás.

Hozzátette: visszakövetelik Tiborcz Istvántól az ellopott egymilliárd forintot. Ebből a pénzből arra költenének, hogy egészségesebb legyen a szolnokiak élete, illetve hogy a közvilágítást valóban megoldják.

A képviselőjelölt Polt Péter legfőbb ügyésztől azt kérdezte, Orbán Viktor kérésére állította-e le a szolnoki ügyben a vizsgálatot.

Harangozó Tamás – ismertetve az MSZP közleményét – az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta.

Czeglédy ügye a koncepciós eljárás minősített esete

Arra, hogy Lázár János miniszter elfogultsággal vádolta az OLAF-jelentés magyar készítőit, Harangozó Tamás közölte, ugyanazokról az emberekről van szó, akik a 4-es metróról készítették a jelentést.

Szégyellje magát Lázár János, mert ha valami nem tetszik a Fidesznek, akkor nemcsak becsmérli, hanem gyanúsítja is honfitársait azért, mert egy uniós ügynökségnél teszik a dolgukat – mondta, hozzátéve: „el kéne takarodnia” a közéletből Lázár Jánosnak.

A politikus a koncepciós eljárás minősített esetének nevezte Czeglédy Csaba ügyét, azt a hírt kommentálva, hogy már kilenc iskolaszövetkezet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás az ügyvéd ellen.

(Forrás: MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük