2018. szeptember 12.-én Budapesten, az  Európai Unió egyik fővárosában, a belvárosban, 2 órára és 51 percre, vagyis 171 percre volt szükség ahhoz, hogy egy mozgásképtelen és a fájdalomtól zokogó, a szükségleteit visszatartani képtelen, 88 éves nénit, aki egész életében becsületesen dolgozott és fizette a TB-t, ellásson egy orvos.


“Kb. két és fél órája írtam ezt: “A Sargentini-jelentés elfogadása csak egy orrpöckölés ahhoz képest amit érdemelnének.”

És akkor a magyarázat:

Ma délután 3/4 4-kor kétségbeesve hívtak a hozzátartozók, hogy a szomszéd néni nem tud megmozdulni, telefonba is csak annyit tudott mondani zokogásba fulladóan, hogy “Nagyon fáj, nem tudok felkelni!”
A néniről tudni kell hogy egyedül él, 88 éves, szívelégtelensége van és nemrég (akkor is én találtam rá) kiszáradva, enyhe stroke tüneteivel szállították kórházba.

A fia jó kétórányi autóútra volt, de természetesen egyből elindult a Mamához. Gyorsan bejutottam a lakásba, a nénit fehérneműben találtam az ágyban fekve, félig lecsúszva. Elmondta hogy a dereka körül olyan fájdalmat érez, hogy a legkisebb mozdulatra is szinte elájul, korábban megpróbált a WC-re eljutni, de nem tudott leülni és konkrétan bepisilt. 

Visszaraktam az ágyba, betakartam hogy ne legyen olyan kiszolgáltatott és megalázó állapotban, megnéztem hogy mozognak-e a végtagjai, rendben van-e a légzése, pulzusa, és egyből hívtam a mentőket. Elmondtam a tapasztaltakat, megígérték hogy jönnek.Ez 15:55-kor történt.
10 perccel később csörög a telefonom, egy ismeretlen szám, be sem mutatkozik, csak közli hogy a nénivel akar beszélni. Az én telefonszámomon, aham.

Megkérdeztem, hogy kit tisztelhetek a hívóban?

A válasz eléggé flegma hangsúllyal: „Orvosi ügyelet, a nénivel szeretnék beszélni.” (A nyelvemen volt, hogy de szép neve van kendnek, de nyeltem egyet és inkább odaadtam a telefont a néninek).

Ő elmondta ugyanazt amit én már elmondtam a mentőknek, vagyis hogy nem tud megmozdulni, elviselhetetlen fájdalmai vannak, stb. Mondták, hogy jönnek. Ez 16:07-kor történt.  (vagyis a mentők – gondolom, kapacitáshiány miatt – lepasszolták az esetet az orvosi ügyeletnek. Múltkor is ez történt…)

Közel másfél órával később,17:23-kor újra felhívtam a 104-et, hogy mégis mire számítsunk, mert a néninek nagyon nagy fájdalmai vannak. Mondták, hogy jönnek majd, türelem.

Elmondtam hogy én igazán türelmes vagyok, de szegény néni korábban a WC-re sem tudott kimenni, bepisilt, azért ez eléggé méltatlan állapot. Erre annyi volt a válasz, hogy hát ez kellemetlen, de jönnek.
Érted ugye? KELLEMETLEN!!! Végül megérkezett az orvosi ügyelet. Egy órával később, mint a két órányi autóútra lévő fia. 18:46.-kor.

Vagyis 2018. szeptember 12.-én Budapesten, egy Európai Unió fővárosában, a belvárosban 2 órára és 51 percre, vagyis 171 percre volt szükség ahhoz, hogy egy mozgásképtelen és a fájdalomtól zokogó, a szükségleteit visszatartani képtelen, 88 éves nénit, aki egész életében becsületesen dolgozott és fizette a TB-t, ellásson egy orvos.

És akkor az ellátásról

A nénit nem szállíttatták el kórházba, nem látta szakorvos, nem végeztek rajta képalkotó és diagnosztikai vizsgálatot.  A néni kapott egy fájdalomcsillapító injekciót, egy receptet és azt a jótanácsot hogy cserélje le az ágyát. Mindezt este fél nyolckor.

Érted:

egy a fájdalomtól mozgásképtelen 88 éves, egyedül élő néni, este fél nyolckor kapott egy injekciót és cserélje le az ágyát….”

Az embertelenségnek itt nincs vége, a többiről a posztot író Veres Viktor facebook oldalán olvashat!

Nem kérdeztek pártállást, egyszerűen kirakták a kórházból – gondolja, kedves Fidesz-szavazó, hogy Önnel másként tesznek?

A háziorvos dönti el, hogy kit mikor lát el? A nyugdíjas ráér, várjon…..

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét