Connect with us

Kerítésen innen

2020-ban 110.000.000.000.- forint – azaz „2.750 darab 50nm-es, új építésű zuglói lakás” ára a letelepedési kötvény esedékes részlete

Rogán a "falunapfelelős" és persze az országos banzájhoz rendelt milliárdok költésének kitalálója és őre egyszemélyben
Megosztás

És ez csak az az év, amit most kezdünk! Rogánék remek üzletéért, a letelepedési kötvényének aktuális visszafizetni valója 2019-ben 445,5 millió eurót volt, a legnagyobb a ceh 2022-ben lesz, amikor 551,7 millió eurót kell perkáknunk.

A hülyének is megéri….

Az mfor.hu írta meg, hogy ellenzéki képviselők próbálták megtudakolni, hogy idén mennyit kell visszafizetnie az államnak a letelepedési kötvényes off-shore cégeknek az öt év után lejáró kötvénycsomagok után.

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapján arra a táblázatra, mely szerint 2020-ban 336,1 millió euró értékben járnak le letelepedési kötvények, méghozzá azok, amelyeket 2015. január 14-én bocsátottak ki, 2 százalékos éves hozammal és 2020. december 20-ai lejárattal. Azaz az idei törlesztés a jelenlegi euróárfolyam mellett 112,6 milliárd forinttal ér fel, ami azt jelenti, hogy több mint az egytizedét teszi ki az összes, idén lejáró piaci kötvénynek.

Az portál az érzékeltetés kedvéért hozzáteszi, hogy ez a 110 milliárd kicsivel több, mint amennyit a kormány propagandára költött 2015 óta, illetve a Magyar Nemzeti Bank is nagyjából ekkora nyereséget vár 2019-re, és ennyi pénz jut idén agrártámogatásokra is.

Hogy világos legyen….

Ceglédi Zoltán közösségi oldalán még fogyaszthatóbban írja le az összeg nagyságát:

„Nem tudom, mennyire nehéz vagy sem még követni, amikor százmilliárdokról van szó. Itt speciel annyi pénzt kell Rogán miatt csak ebben az évben kifizetnünk, ami egyenértékű:

  • 2.750 darab 50nm-es, új építésű zuglói lakás árával, vagy
  • 22.000 darab közepes felszereltségű új VW Polo autó árával.

Direkt nem számolom ki mentőtisztre (tízezrek éves bére kábé) vagy időskorúak ellátására.

És azt soha, egyetlen fideszes sem mondta még meg, hogy miért költsünk el csak idén 110.000.000.000 forintot arra, hogy Rogán Antal által megbízhatónak mondott offshore ismeretlenek gazdagodjanak, orosz és egyéb ismeretlenek pedig betelepüljenek. Ez kurvára nem nemzeti érdek, ez annak az ellentéte.”

A programot Rogán Antal kezdeményezte még 2012 őszén,

a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként. Rogán javaslata alapján 250-300 ezer euróért juthattak magyar letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok. (A befizetett pénz nagy részét pedig 5 év után visszakapják – mivel ez egy kötvényprogram, a kötvényvásárlók hitelezik az államot, az állam pedig a hitelt később visszafizeti). A program lebonyolítását jellemzően ismeretlen hátterű offshore-cégekre bízták, amelyek százmilliárdos nagyságrendű bevételre tettek szert, és közel húszezer külföldi számára nyújtottak letelepedési lehetőséget Magyarországon. A külföldiek EU-s papírokat is kérvényezhettek, amikkel aztán akadálytalanul tudtak mozogni, üzletelni, céget alapítani az egész EU-ban is – írta a 444.hu.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. kerényi csaba

    2020.01.22 10:02 at 10:02

    Rogánék remek üzlete. Nagyon értenek hozzá. Mi meg folyamatosan szopunk. Meddig még ?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük