Akit érint: összeszedtük 2021 legfontosabb adóváltozásait

Számos adóváltozással indul az új év. A legtöbbeket, csaknem 400 ezer vállalkozót a katázás szabályainak szigorítása érinti. Felére csökken ugyanakkor az iparűzési adó, a döntés az önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe. Januártól emelkedik a nyugdíj összege és az orvosbérek is, közben pedig indulnak a kórházakban a hálapénz-razziák. Összegyűjtöttük az új évtől esedékes legfontosabb változásokat.

Dömötör Csaba szerint az idei év jelentős részét a járvány elleni küzdelem teszi majd ki.

Az államtitkár Facebook-oldalán közzétett videójában azokat az intézkedéseket sorolta fel, amelyekkel a kormány meg akarja könnyíteni ezt az időszakot. Ezek között számos családpolitikai intézkedés szerepel. Novák Katalin szerint Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja indul idén. Mint Facebook-oldlaán fogalmazott:

a kormány célja, hogy mindenkinek „biztos fedél legyen a feje fölött”, és hogy Magyarországon „a lehető legjobb körülmények között, a lehető legnagyobb biztonságban tudják várni gyermekeiket a fiatalok és a már gyermeket nevelő családok”.

KATA

Lényeges változás januártól a katázás szabályainak szigorodása. Minden adóalany csak egy katás vállalkozásban lehet érdekelt, és visszaszorulhatnak a kapcsolt vállalkozások közti nagy összegű utalások. A szigorítás célja, hogy megszűnjenek a vállalkozói szerződésbe burkolt munkaviszonyok. Az időzítéssel sokan nem értenek egyet.

Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője az ATV Start című műsorában azt mondta:

„Akkor, amikor egy országban pont ez a vállalkozói kör nem kap levegőt, amikor gyakorlatilag elvesztik a piacukat, amikor elvesztik minden bevételüket, akkor nem szabad belenyúlni az adórendszerbe úgy, hogy az számukra kedvezőtlen legyen”.

Iparűzési adó

Felére csökken az iparűzési adó. A kormány szerint a vállalkozásokat segítik a döntéssel, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok viszont bosszúról beszélnek. Karácsony Gergely szerint a miniszterelnöknek

„szívügye, hogy kitörje az önkormányzatok nyakát”.

Azóta a Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy a fővárostól az agglomerációs közösségi közlekedés támogatására is 1,8 milliárd forinttal többet kér a kormány idén.

Orvosbér-emelés, hálapénz

Október 3-án jelentette be a három lépcsőből álló orvosbér-emelést Orbán Viktor. Bár a törvénytervezet körül voltak viták, az emelés első része ugyancsak ettől az évtől esedékes. Ezzel párhuzamosan pedig elindulnak a kórházakban a hálapénz-razziák is: január elsejétől nemcsak az büntethető, aki elfogadja, hanem az is, aki adja. Hogy a paraszolvencia visszaszorítása mennyire lehet sikeres, megosztja a szakembereket. Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász úgy véli, ha a betegek úgy érzik, hogy életveszélyben vannak – akár vélt vagy valós okból kifolyólag – úgyis adnak majd pénzt az orvosnak, aki pedig el fogja azt fogadni. Sinkó szerint ugyanis az orvosok 10-20 százaléka több pénzre is szert tud tenni, mint amennyi a kormány most kínál nekik – magyarázta az ATV Start című műsorában.

Nyugdíj

3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól és érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete is. A plusz egy havi juttatás 2024-re épül vissza teljes egészében a nyugdíjakba.

Minimálbér-emelés

Nem tudni, hogy mennyivel emelkedik januártól a minimálbér. Egy hete Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke híradónknak azt mondta, nagyon messze vannak még a felek álláspontjai, amik azóta sem közeledtek. A munkaadói oldal képviselői ugyanis nem tartják sürgetőnek az egyezséget. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint ha január közepéig megállapodnak, akkor „rendben van a dolog”.

A helyzet azért szokatlan, mert az elmúlt években a kormány akkor is beavatkozott a tárgyalási folyamatokba, ha a munkaadók és a munkavállalók nem tudtak egymással dűlőre jutni. Idén viszont ez nem így történt.

Azzal, hogy nem tudni mennyi lesz a minimálbér, kérdéses azoknak a juttatásoknak és szociális ellátásoknak az összege is, amelyeket a minimálbérhez mérten állapítanak meg.

Forrás

újév

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük