Kerítésen innen
2023, Magyarország: „tudjuk, hogy kivel élsz együtt. Kinyomoztuk…” – egy meleg pedagógus története, avagy tényleg ilyenek akarunk lenni?
Az alábbi történet színhelye Magyarország, „játszódik” 2023-ban Európa közepén egy -egyelőre- Európai Unió-tagországban, vagyis a hazánkban. Szereplői átlagemberek: tanárok, diákok, szülők, akiket a regnáló a köz milliárdjaiból arra hergel folyamatosan, hogy valakiket pellengérre állít, akiket gyűlölni kell, mert neki jobb, ha a kormány helyett a kipécézetteken csattan a népharag. Így élünk egy évtizede…..
Az alábbi történet színhelye Magyarország, „játszódik” 2023-ban Európa közepén egy -egyelőre- Európai Unió-tagországban, vagyis a hazánkban. Szereplői átlagemberek: tanárok, diákok, szülők, akiket a regnáló a köz milliárdjaiból arra hergel folyamatosan, hogy valakiket pellengérre állít, akiket gyűlölni kell, mert neki jobb, ha a kormány helyett a kipécézetteken csattan a népharag. Így élünk egy évtizede…..
Elgondolkodtató történet, ami konkrét emberekkel esett meg
„Majdnem minden benne van ebben a történetben a magyar társadalom működéséről. Figyelem a már most hullámzó vitát ekörül, és szeretném néhány szempontra felhívni a figyelmet. Amit látunk, az nem a takarítónő (munkásosztály) győzelme a tanár (értelmiség) felett.
Amit látunk, az a propaganda, hatalmi visszaélés és az uszítás győzelme a munkásosztály és az értelmiség fölött, mely osztályok épp az ilyen konfliktusokban esnek egymásnak, ahelyett hogy szolidárisak lennének és szembe fordulnának a hatalommal.
-írta Parászka Boróka erdélyi újságíró a 444.hu-n megjelent cikk olvasása után.
A történet röviden….
„Több mint tíz éve élek együtt azonos nemű párommal. Több mint két éve költöztünk jelenlegi lakhelyünkre, egy Budapest környéki kis faluba. Mivel sok volt számomra a napi többórás bejárás, a környéken kerestem munkahelyet. Főleg tanárként dolgoztam korábban, diplomáim is ez irányúak, így most is pedagógusként próbáltam elhelyezkedni. Ekkor kétszer fordult elő az, hogy az állásinterjún az iskolaigazgató megkérdezte, hogy hány gyerekem van. Miután elmondam, hogy egy sem, megkérdezte: „Akkor kivel él együtt?”
Nem vettek fel, pedig az állást nem tudták betölteni. Ez mindkét esetben így történt.
Végül egy közeli város 12 évfolyamos iskolájában kaptam munkát. Nem kérdezték, én pedig nem nyilatkoztam a kapcsolati státuszomról és a szexuális irányultságomról. Két hete dolgoztam ott, amikor egyik délután odajött hozzám egy kolléganőm:
„Tudjuk, hogy kivel élsz együtt. Kinyomoztuk. Az utcátokban lakik egy barátnőm.”
Új munkahely, régi szemlélet….
„Sok szülővel és a gyerekek többségével is kiváló a kapcsolatom, a munkámmal való elégedettséget többen többször kifejezték már. Ennek ellenére a héten homofób támadás ért a munkahelyemen.
Volt egy takarítónő (Etelka – nem a valódi neve), akivel bármilyen kedves voltam, ellenséges volt velem. Ismerőse azt mondta, hogy gyakorló katolikusként Etelka nem tudja elfogadni, hogy én meleg vagyok. Szó nélkül hagytam. Azonban Etelka nem takarított az osztálytermemben. Hiába kértem többször.
Minden következmény nélkül megtehette, hogy nem takarítja a termem. Közben jött egy új takarító, aki nagyon szépen dolgozott pár hétig. Viszont Etelka rábeszélte, hogy ne takarítsa az én termem. Ez így is lett. A munkaközösségvezető szólt Etelkának, aki megtagadta a munkát, és hazament.
Egy órával később Etelka (felnőtt munkavállaló) visszatért az iskolába az anyukájával
Ordítoztak velem, és megfenyegettek a gyerekek és a kollégák egy része előtt. A berohanásukkal megakasztották az iskolai munkát, a viselkedésükkel riadalmat és félelmet keltettek a közösségben. Konkrétan elhangoztak:
- „patkány, buzi, köcsög” (többször is);
- „A 2 nagy fiammal meg foglak veretni”, illetve
- „tudjuk, hogy milyen vagy, kivel élsz együtt, az egész falu tudja, nem hagyjuk, hogy a gyerekeket tanítsd, ki fogunk rúgatni.” (Etelka édesanyja el is mondta, hogy elmegy a polgármesterhez, hogy kirúgasson.)
Etelka azon poénkodott, hogy szerencsére nekem nem lehet gyerekem. Megdöbbentő volt számomra, hogy az iskola vezetője vagy a kollégák nagyrészt némák maradtak. Nyíltan senki nem állt ki. Nem is mellettem kellett volna, hogy kiálljanak, hanem az ilyen viselkedéssel szemben. Mindössze négy kollégám fejezte ki sajnálatát és együttérzését, de csak négyszemközt.
A legszomorúbb, hogy szégyent éreztem, pedig tudom, hogy nincs miért.”
A szerző egyelőre névtelenségben akart maradni. Ügyének képviseletét idő közben a Háttér Társaság vállalta – írta a portál.
Különvélemény
„A takarítónő ebben a történetben rendkívül helytelenül viselkedő, elmarasztalható és elmarasztalandó áldozat. Akit megtévesztettek, félrevezettek és akiben félelmet keltettek. Fogalma sincs arról, mi a homoszexualitás, kik a homoszexuális emberek, és hogy is lehetne fogalma a méltányosságról, esélyegyenlőségről, a magánélethez való jogról és védelemről. Mikor ő maga is kiszolgáltatott, alulképzett, alulfizetett ember.”
-írta Parászka Boróka közösségi oldala bejegyzésében.
„Ha magyar értelmiség tényleg jót (jogokat, biztonságos munkakörülményeket, anyagi méltányosságot) akar magának, akkor ebben a helyzetben nem a takarítónő ellen fordul, nem elhallgatja a a helyzetet tehetetlenül, elnémulva. Hanem teszi azt, amit mindig tennie kell. Példát mutat szolidarizálásból (az ellehetetlenített tanárral), etikus életvezetésből. Legfőképpen tájékoztat, információt ad át, felvilágosít, ellentart a propagandának. Minden szinten: a munkahelyén, a munkaközösségben, a magánéletében.
Két olyan ügy is napvilágot látott az utóbbi hetekben, amely a tanárokkal szembeni hangulatkeltésre alkalmas. Ezeket nem lehet másképp kezelni, mint úgy, hogy a tanári- és általában véve a civil társadalom is sokkal bölcsebb, humánusabb a hatalomnál. Ez ugye nem nehéz, mivel a hatalom buta, tapló és nyomokban sem található benne humánum.
Szóval mielőtt elindulna a „takarítónőzés” gondoljunk arra, kiknek az áldozatai a takarítónők, és ők mit veszítenek azon, hogy ilyen mentális és szociális viszonyok közé szorították őket.”
