Connect with us

Kerítésen innen

270.000.- forint jár fejenként a Kossuth téri tüntetésért!

270.000.- forint jár fejenként a Kossuth téri tüntetésért!
Megosztás

A mindig jól informált Magyar Időkből derült ki, hogy Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője egyezséget kötött az Igazságügyi Minisztériummal, aminek értelmében a 2006-os Kossuth téri tüntetők 120 fős csoportjának fejenként 270 ezer forintot fizetnek.

A kártérítés kifizetésére az egyezség közelgő bírósági jóváhagyása után rövidesen sor is kerülhet.

A portál megragadta az alkalmat, hogy a kormányzat aktuális ügymenetét támogatva egy az egyben leközölje Gaudi-Nagy bírókat és döntéseiket név szerint kritizáló megjegyzéseit is.

Az ügyvezető szerint ugyanis a Fővárosi Törvényszék bírója, Sz. Cs. a Kossuth tériek tavaly ősszel indított próbaperében a múlt pénteken hozott első fokú ítéletével tévesen döntött úgy, hogy a földre tepert, megbilincselt, és 12 órán keresztül fogva tartott, emberi méltóságában megsértett Fáber Károlynak nem jár a követelt 730 ezer forint és annak kamataival számított nem vagyoni kártérítés, mivel az igény elévült. Gaudi-Nagy egy másik bírót közokirat-hamisítással, egy harmadikat koncepciós verdikttel vádol az újságban.

(forrás: 24.hu)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük