Connect with us

Kerítésen innen

3 kilométer útfelújításra 5 fideszes és jut – még jó, hogy elfértek az 1+1 sávos „sztrádán”!

Megosztás

Megújult a 31-es főút majdnem 3 kilométeres szakasza Tápiószecsőn, az 548 millió forint költségvetési forrás felhasználásával elkészült beruházást pénteken adták át. A Fidesz kicsit túltengett az ünnepségen.

Megosztás

Megújult a 31-es főút majdnem 3 kilométeres szakasza Tápiószecsőn, az 548 millió forint költségvetési forrás felhasználásával elkészült beruházást pénteken adták át. A Fidesz kicsit túltengett az ünnepségen.

Komplex program, rengeteg átadó – mi kell még?

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az útátadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy az utak műszaki állapota alapvetően befolyásolja a környezetében élők gazdasági lehetőségeit, versenyképességét és életlehetőségeit.

utatadas

fotó: MTI

A kép tanulsága szerint jelen voltak:

Bata József, Tápiószecső polgármestere, Czerván György fideszes országgyűlési képviselő, Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke.

A dübörgő magyar gazdaság a XXI. században hatalmas tettként könyvel el 3 km-es útfelújítást, melyen egy-egy sávban rohanhatnak az arra járók. Úgy tudják elképzelni jobban, hogy olyan hosszúságról van szó, mint Budapesten az Andrássy út, annak összes gyönyörű palotája, nélkül.

Felcsúton a helyzet változatlan – agyamentségből jeles!

 

Kell a siker, mint egy falat kenyér! Ha nem is az, akkor is…

A kormány 2016-ban elindította a komplex útfelújítási programot, amelynek keretében országosan 69 milliárd forint hazai forrásból 562 kilométer főút és mellékút újulhatott meg az első évben. Hozzátette, hogy az útfelújítási program 2017-ben és 2018-ban további 106 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik, amiből országszerte 850 kilométer mellékút, főút és gyorsforgalmi út felújítása készülhet el – írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Felcsúton tilos betömni a kátyúkat? Húsz rendőr igazoltatta a kétfarkúakat

 

Az isteni áldás sem maradt el:

fotó: MTI

Tállai útátadás közben nem szereti az okvetetlenkedő kérdéseket

Ez aztán az akadálymentesítés!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük