Connect with us

Ez a nap

Már 300 ezer ember hiányzik a magyar munkaerőpiacról

kevés a dolgozó
Megosztás

Hivatalosan „csak” 80 ezer dolgozó hiányzik a magyar munkaerőpiacról, de a Portfolio szerint ennél sokkal rosszabb a helyzet.

A lap szerint a szakmai szervezetek közlése alapján már minden szektort érint a munkaerőhiány, ami miatt a feldolgozóiparban nincs növekedés, az építőiparban az építések csúszását, illetve elhalasztását okozza, a vendéglátásban pedig egészen egyszerűen nem nyitnak ki egyes kisebb, vidéki egységek.

A KSH adatai szerint az első negyedévben 80 ezer betöltetlen állás volt, ebből ráadásul 60 ezer a versenyszférában. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége viszont már tavaly azt tippelte, hogy 100-200 ezer munkavállaló hiányzik, és a munkaképes lakosság létszáma minden évben 40-50 ezer fővel fogyatkozik.

A munkaerő-közvetítő ennél is súlyosabbnak látja a helyzetet. Baja Sándor, a Randstad vezére hangsúlyozta, hogy az üres álláshelyek betöltésére képzett dolgozókra lenne szükség, ilyenek azonban egyre kevésbé vannak.

Szerinte a jó helyen, megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő számára biztosan lenne 300 ezer plusz hely jelenleg. A szakértő arra alapozza meglátásait, hogy nagyon nagy a „mismatch” Magyarországon, azaz sok elérhető munkaerő van rossz helyen, nem megfelelő képzettséggel.

Persze az is a hiány egyik oka, hogy sokan külföldre mennek dolgozni…

(Forrás: Portfolio)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/tobb-ezer-kulturalis-kozmunkast-rug-ki-a-kormany/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük