34,5 fokos lázban égtem mindig…

Csupa píárszereplés kíséri a járvány terjedését. Áder János előlépett a csöndből, a Maxi szkafanderbe öltözött, Müller Cecília meg verselni kezdett. Rab László összefoglalója a 15-ös hétről.

Sikert sikerre halmozunk

Hát megtörtént a csoda. Szólt népéhez Calcuttai Áder János, aki (rémlik) egykor köztársasági elnök volt Magyarországon: türelemre intett. Jól van, mondta a nép, már épp te hiányoztál nekünk, menj inkább horgászni, és írogasd alá, amit eléd tesznek, ne izgasd magad miattunk.

Nagyjából ez a Nélküled-érzés volt bennünk, amikor a szkafanderbe öltözött Maxi megjelent kötelező kommunikációs gyakorlatán több kórház járványügyi osztályán is. Az egész arra van, hogy láttassák a megkerülhetetlen vezért tüsténkedés közben. Magunkra maradtunk, otthagytak bennünket az út szélén, mondjuk ki a második húsvéti pohár után keserűen, majd úgy csinálunk, hogy ne legyen bajunk, te meg kocsizz el a páncélozott autóddal a szekszárdi kórházba, hogy megmérjék a lázad, teljhatalmad van, oda mész, ahova csak akarsz, azt teszel, amit akarsz, vigyázz, nehogy közben bajod essék, te sem vagy pótolhatatlan (csak még nem tudod).

Apropó láz. 34,5

a szuperMaxi testhőmérséklete, látható a videón, nem csalás, nem ámítás. Ennyire lement neki, ilyen halvérű lett ez a mi egykori minink, akinek maradt azért arra ideje, hogy a járvány kellős közepén a Budapest-Belgrád vasútvonalra is rávesse milliárdos tekintetét. Miközben Parragh Laci belevágta a képünkbe, hogy már nem tudnak mit tenni; végül is ez volt az első őszinte mondat azóta, hogy ránktört a sokáig lenézett, leszólt “külföldi” vírus. Ami a maxista lapok szerint balos ármány, Soros trükkje azért, hogy a világ legspiccesebb gazdaságát legyöngítse. Történjék bármi, a propagandát nem lehet leállítani. Az történik, mint a régi háborús filmhíradókban a doni “áttörés” idején: mennek előre, törnek-zúznak biciklis honvédeink, a tankok összerezzennek, hadműveletünk sikert sikerre halmoz, kénytelen lesz megadni magát az ellen. A magyar uralkodó elit ugyanolyan ostoba, mint bármilyen más történelmi stresszhelyzetben, nem bírja a nyomást, mert hazugságra és szemfényvesztésre van berendezkedve.

Tányérnyalók ideje

De ez most már nem újdonság, mert tudjuk. A maszkok körüli hablatyolást is meguntuk (azzal hülyítettek egy egész hónapon át, hogy nem kell), elkezdtük szépen magunk fabrikálni. Most már az is nyilvánvaló, hogy a közös nagy teherviselésre vonatkozó felszólítás hamis, mert furtonfurt az októberi önkormányzati választásokon elszenvedett vereség miatti kicsinyes bosszú mozgatja; miért is hinnénk így a Maxi egy szavát is. Teljhatalom kellett neki, de a felelősség nyilván másé lesz. A székesfehérvári kórházigazgatóé például, aki egyszer valami kis hibát elkövetett. A felelősség és a lelkiismeretfurdalás ajtaja nyitva áll az alsóbb szinteken bárki előtt. Egyszer majd, amikor vége lesz, kiderül, hogy az idősotthonból kiszökdöső öreg bagós bácsi tehet mindenről. A szaporodó államtitkárhordák, a birkaként bégető parlamenti politikusok, a kormánymegbízotti rendszerbe ültetett bukott polgármesterek nyilván nem lesznek okolhatók semmiért. De a nép! Melynek fegyelmezetlen tagjai hátráltatták a hősies védekezést. Őket lehet majd hibáztatni baj esetén. Nem azt, aki nem egy hónapra, de két napra se látott előre.

Könnyű a németeknek, mert hisznek a vezetőiknek

Szekszárdra (az otthon saját kezűleg eszkábált szuper maszkjában) azért ment egyrészt a Maxi, hogy megmutassa, ott áll a gáton. Másrészt valamivel jobb helyet kellett találni, mint a Korányis videó ellenőrizetlen felvételein (a védekezés voltaképp a kormányzati videoforgatáshoz alkalmas helyszínek megtalálására koncentrál). A málló csempét és a letépett tűzoltókészüléket mindenki láthatta. Miként azt is, hogy a hatvanöt fölötti orvos hanyagul jelentéktelen maszkban várja, hogy a sors kedvezzen végre a magyaroknak is. Szembesülve ezekkel a képsorokkal azon kellett otthon eltűnődnünk, hogy lehetne ezt az egészet megúszni önerőből. A szerencse közbeiktatásával. Könnyű a németeknek, mert hisznek a vezetőiknek. Mi arra vagyunk trenírozva, hogy átvernek bennünket. Mindig valami magasztos céllal. Népünk megmaradásának dicsősége lebegjen előttünk akkor is, ha körül vagyunk véve jellemtelen senkikkel, uralkodói tányérnyalókkal. Bennünk akkor is legyen mobilizálható a Dugovics Titusz-i tempó, ha napnál világosabb, hogy a várfalról történő elrugaszkodásunkkal a velejéig romlott sunyi elitet mentjük meg. Melynek tagjai az események elmúltával valahogy majd úgyis csak arra fognak emlékezni, hogy mit tettek ők személy szerint népünk boldogulásáért. Ismerjük őket, akár a tenyerünket. Ezért bajos odaállni mögéjük.

Rögtön nekimentek Karácsonynak

Ami az idősotthonokban történik, különösen aggasztó. Lehetett előre tudni az olasz, a francia és a spanyol hírekből, hogy ez világszerte megoldhatatlan feladatokat jelent. Betört a járvány a mi otthonainkba is, és miközben sorra szállítja a mentő szirénázva a betegeket a kórházakba, elkezdődött a Karácsonyra (és mindösszesen a Budapestre) mutogatás a szennymédiában: a főváros a fenntartó, ő tehet róla, le vele. Kimegy aztán Cecília, vakaródzik a közegészségügy, higiénés gondok vannak, ugyanúgy, mint az állami fenntartású otthonokban, köztük egy borsodiban is. A lapok sorra veszik át a papagájszövegekkel spékelt támadásokat, beleáll a szörnyű történetbe Kocsis Máté, Karácsonyt pedig arra “kényszerítik”, hogy dokumentumokat hozzon nyilvánosságra, amelyekkel megpróbál elhajolni a köpködés elől.

Nem az a cél, hogy a bajba jutott öregeket megmentsék?

Vádaskodás, gyalázkodás övezi a Pesti úti idősotthonban történteket, a számokkal részvétlenül dobálózó sajtó pedig csak úgy félvállról ejti el, hogy a különben népszerű otthonokban, amelyekbe eléggé nehéz bejutni, a két-három-négyágyas szobákban egy mosdókagyló meg egy éjjeliszekrény található az ágy mellett, a közös vécé és a tusoló a folyosó végén található. Nem úgy van tehát, mint némely luxusotthonban, mert bizonyára olyanok is akadnak. De az idősotthonok többsége nem ilyen. Hát hogy lehet ott megakadályozni a fertőzést, ahol az idős, magatehetetlen embereknek ki kell mászkálniuk a folyosó végére, ha tisztálkodni akarnak? Vannak évekkel korábbi történeteink a csótányokkal, patkányokkal terhelt otthonokról, és magáról a nagy bizniszről, az idősek ingatlanjaiért indított elhelyezési harcról, melynek az ország számos pontján megvannak a vámszedői. Ezek felidézésével lenne teljes az a dráma, ami az otthonokban történik.

„Hagyd, ne szólj! Csak még rosszabb lesz minden”

De hát kinek van ideje és energiája egy olyan pillanatban áttekinteni a hálózat nyavalyáit, amelynek kialakulásáért a kormány és a főváros is felelőssé tehető? „Hagyd, ne szólj! Csak még rosszabb lesz minden” – kérlelte lányát az egykori grafikus az egyik főváros környéki idősotthonban, ahol előfordul, hogy a gondozottak órákig fekszenek a saját piszkukban – írta évekkel ezelőtt Szalai Anna a Magyar Narancsban. – A többség furcsa révedtségben üldögél naphosszat. A sűrűn cserélődő gondozók egyre nagyobb része a határon túlról érkezik, és meglehetősen csekély bérért végzik az embert próbáló munkát a zömében demens vagy átfogó ápolási feladatot igénylő lakók között.”

Jó másfél évvel ezelőtt több mint ötvenezer embert gondoztak a nyolcszáz meglévő nyugdíjasotthonban, a bekerülési költség többhelyütt milliós tétel volt, az Orbán-kormány pedig éjt nappallá tett azért, hogy szabaduljon tőlük. Választási szempontból ugyanis a szegényvilágnak ez a legmegejtőbb szegmense a demenciával meg az Alzheimer-kórral valahogy nem tűnt Fidesz-kompatibilisnek. Ennek fényében különösen drámai, amit Orbánék az önkormányzatok nyakába sózott szociális intézményekben beálló vészhelyzet kapcsán művelnek. A Pesti úttal kapcsolatban például azt adják elő, mintha soha semmi közük nem lett volna hozzá. Amikor hetekkel ezelőtt einstandolni akarták az önkormányzatok rendelkezési jogköreit, az lebeghetett a szemük előtt, hogy mekkora szociális terheket vennének a nyakukba ezzel. Naná, hogy végül visszakozót fújtak. Aggódom a különféle minőségű otthonokban zsúfolódó idősekért. Sorra érkeznek a hírek arról, hogy itt is, ott is felütötte a fejét a járvány. Nem érdekel, hogy ki a fenntartó. Az érdekel, hogy ki menti meg őket.

Megérte? Csak később derül ki

Szóljunk az ingyenes parkolásról is, mely éppen egy hete van érvényben, az orbáni népmegmentő adminisztráció szülte Karácsonyék akarata ellenére. Azért, hogy ne kelljen tömegközlekedéssel a munkahelyekre járni. Növekedett-e a zsúfoltság az egy hét alatt? – tehetjük most fel a kérdést. Vannak helyek a városban, ahol ez meghaladta a várakozást, máshol a kijárási korlátozásnak köszönhetően szerényebb a forgalom. Magánvéleményem, hogy ez a döntés súlyos stratégiai hiba volt, mert az ingyenparkolás mozgásra ösztönöz és növeli a hamis biztonságérzetet. Ha benn ülök az autómban, gondolhatja a polgár, kevésbé vagyok veszélyeztetve, mintha buszon vagy villamoson utaznék. Ezért leáll a kocsijával olyan helyeken is, amelyeken a helyiek szeretnének parkolni vagy a mentők szeretnének könnyen megállni. A Lipót-, a Teréz- és Józsefváros szűk utcáiról van szó: renegát kerületek, amelyeknek volt pofájuk októberben ellenzéki polgármestereket választani. Az ingyenparkolás is büntetés, gondolja a jónép. Egyszer majd, amikor vége lesz, ezt is meg kell beszélni. Most még nem tudjuk, mit váltott ki, milyen hatása lesz ennek az önkormányzatok feje fölött meghozott intézkedésnek. Bízzunk benne, hogy a végén majd kiderül: indokolt és célszerű volt. És Orbán Viktor, aki huncutkás mosollyal nyugtázta, amikor aláírta, csak azért döntött így, hogy (ezzel is) megmenthesse a budapestieket.

A költészet napja

Szóljunk Müller Cecíliáról is, aki húsvét hetében úgy gondolta, versre fakad, és összetévesztette Wass Albertet Máraival. Nem gond az ilyen, bármelyikünkkel előfordulhatott volna. Az egyetlen tanulság az, hogy az országos tisztifőorvosnak nem kellene feltétlenül versekkel foglalkoznia. Nem azért, mert nem szabad neki ilyet tenni, szabad, és olykor még hibázni is lehet. Inkább azért, mert a jóízlés azt diktálná, hogy a tisztifőorvos a koronavírus-járvánnyal foglalkozzon, az volna ugyanis az eredeti szakmája. Ha verselni akar, mondjon verset máskor. Amikor éppen semmi dolga nem akad.

A húsvét otthon talált bennünket, valószínű, hogy az elkövetkező hetekben tovább keményedik az otthoni rostokolás. Az idősotthonokban és a kórházakban lévő embereket kell először megmenteni, csak aztán jöhet az, hogy ki miért vonható felelősségre.

Nézzük, milyen lesz a 16-os. A 15-öst locsolkodás nélkül éltük túl. Majd bepótoljuk, ha egyszer kiszabadulunk a konyhából, és megettük az összes molyos lisztet, amit felhalmoztunk.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “34,5 fokos lázban égtem mindig…

  • Avatar
    2020.04.13 - 17:44
    Közvetlen hivatkozás

    Nos : Ki a felelős ha van egy teljhatalmú senkink ? Én a helyében dolgoznék is , amit csinál az nevetséges ! Véleményem : A korlátozással és nem tiltással minimum dobogósak leszünk a halálozás tekintetében !
    Nagyon szomorú vagyok , helyettük is !

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük