Connect with us

Kerítésen innen

Ja, akkor minden rendben! – 3,8 millió forint a havi átlagfizetés, de nem ritka a 8-10 milliós sem az NB I-es focistáknál

Megosztás

Hiába, no, pályát választani tudni kell! Ha a dőre állampolgár azzal „fecsérelte” az idejét, hogy kijárta az összes iskolát, amit lehetett és utána még azt a dőreséget is elkövette, hogy „kerítésen belül” maradt, az most foghatja a fejét miközben tanítja a jövő nemzedékét, vagy éppen megmenti valakinek az életét, neki Orbániában nem lesz soha akkora fizetése, mint a nemzet NB I-es focistáinak.

20 milliárd, azaz: 20.000 millió

A magyar bajnokság hatalmasakat lépdel előre, ha a játékosok fizetéséről van szó

– írta az mfor.hu. A lap az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénzügyi jelentéséből számolta ki, hogy mennyi pénzt költenek el a NB I-es csapatok a játékosok fizetésére. Az UEFA jelentése szerint a 2021/2022-es szezonban –

a szezonvégi árfolyamon számolva – 36,6 milliárd forintot költöttek a csapatok bérköltségekre, azaz átlagosan egy csapat több mint hárommilliárd forintot költött bérekre.

Az UEFA adataiból azonban kiszámítható, hogy

21,4 milliárd forint ment el a játékosok fizetésére, ami csapatonként 1,7 milliárd forintos kiadást jelent egy szezonra

– írta a portál, aminek a számításai szerint

egy NB I-ben játszó focista havi átlagfizetése 3,8 millió forint volt, ami egymillióval magasabb, mint egy éve.

Mielőtt ezen háborodna fel, van máááásik…..

Az mfor.hu arra is felhívta a figyelmet, hogy ez csak átlag, és „jó eséllyel feltételezhető”, hogy olyan, sok pénzből gazdálkodó csapatok, mint

például az FTV, a Fehérvár vagy a Puskás Akadémia emeli az átlagot, ahol egy-egy játékos fizetése akár a havi 8-10 millió forintot is elérheti.

Emlékeznek?

Januárban írtunk arról, hogy újra előkerült a szóbeszédben Marbella. Most nem az Orbánvő és kedves családja kapcsán vetődött fel a spanyol város neve, de a népszerű keresgélős játékban azt mondanánk, hogy „melegszik”. Mészáros Lőrinc és baráti, egyben üzleti köre repülőre pattantak, hogy a helyszínen szotyizzák végig az elképesztően izgalmas felcsúti Puskás Akadémia kontra a német másodosztályban 13. helyen álló Karlsruhe focimeccsét.

Szerző