Connect with us

Kerítésen innen

4/5 támogatja, 2/3 ellenzi az érettségi megtartását – attól függ az eredmény, hogy ki méri?

Hát miféle emberek kormányoznak minket?
Megosztás

Churchill mondása magyarítva: csak annak a közvélemény-kutatásnak hiszek, amit én hamisítok. Ez lehet a sommája annak a két adatnak, ami kedden látott napvilágot két közvéleménykutató cégtől.

Minek költeni rá?

Ha valóban megtörtént a kifizetés, akkor a közpénzből újabb millióknak vertek a fenekére teljesen feleslegesen, hiszen mindkét cég olyan végeredményt hozott ki, amit a megrendelője látni kívánt.

De miről is van szó?

Miután Orbán Viktor belenézett a mindent (is) látó gömbjébe és beígérte, hogy május 3-án tetőzik Magyarországon a koronavírus-járvány, sokaknak szemet szúrt, hogy az érettségi vizsgái egy nappal később, május 4-én kezdődnek. Érthető, ha a gyerekek, a szülők-nagyszülők és a pedagógusok védelmében ésszerűtlennek tűnik a gyerekek számonkérésének időpontja.

Nosza, mindkét oldal megmérette….

Ugyanazon a napon két, egymásnak szögesen ellentmondó közvélemény-kutatás jelent meg a döntés társadalmi támogatottságáról.

A kormány házi tanácsadó- és közvéleménykutató cége, a Századvég szerint

a magyarok négyötöde egyetért az „írásbeli érettségi szigorú biztonsági szabályok melletti megtartásával“

A politikai piacon ismeretlen Pulzus Piackutató ATV megbízásából született mérés szerint a

magyarok kétharmada úgy véli, hogy „a járvány tetőzésének idején nem lehet biztonságosan megrendezni az érettségit“

A két felmérés módszertana nem teljesen világos (mondjuk a Pulzus applikáció alapú módszerét a szakemberek nem tartják olyan megbízhatónak, mint a hagyományos telefonos felméréseket), az eredmények különbözősége – ha nem akarjuk egyszerűen a politikailag motivált megrendelésekre visszavezetni – valószínűleg a kérdések megfogalmazásában rejlik.

A Századvég kérdése

Ön inkább egyetért, vagy nem ért egyet a középiskolákban az érettségi megtartásával írásban és szigorú biztonsági szabályok mellett?

Azaz nem tettek említést arról, hogy az érettségi a járvány tetőzésének időpontjával esik egybe; a hangsúly inkább az írásbeli jellegen és a „szigorú biztonsági szabályok“-on volt. A

Pulzus piackutató kérdése

Orbán Viktor szerint május 3-án tetőzhet a koronavírus-járvány Magyarországon. Ön egyetért azzal, hogy az érettségik május 4-én megkezdődnek?

Így fest két, egymásnak teljesen ellentmondó, ámde készítőik által reprezentatívak mondott közvélemény-kutatás Magyarországon.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük