Connect with us

Kerítésen innen

500.000 forintos büntetést kapott Hoppál Péter az áramtalanításért

Megosztás

A térség országgyűlési képviselője, Mellár Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy a pécsi főtéren felállított óriáskivetítő áramtalanításáért megbüntették Hoppál Pétert, aki a minap gondolt egy „merészet” és  „polgári engedetlenkedett egyet”. A bünti összege félmillió forint.

Megosztás

A térség országgyűlési képviselője, Mellár Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy a pécsi főtéren felállított óriáskivetítő áramtalanításáért megbüntették Hoppál Pétert, aki a minap gondolt egy „merészet” és  „polgári engedetlenkedett egyet”. A bünti összege félmillió forint.

A „hős ellenálló”

Az óriáskivetítőn az ellenzék kampányfilmjei mentek, mire Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő és kultúráért felelős volt államtitkár egyszerűen kihúzta a LED-fal tápkábelét a konnektorból. Hoppál először polgári engedetlenséggel magyarázta az akciót, majd később már arról beszélt, hogy a kormányzati felületeket is érő hekkertámadásra reagált így – írja a Telex. Mellár Tamás, a körzet országgyűlési képviselője bejelentette, hogy az áramtalanító akció miatt 500 ezer forintos büntetést kapott Hoppál.

„Más jelölt kampányának szándékos, agresszív viselkedés tanúsításával való akadályoztatása ugyanis közismerten jogellenes cselekedet, amivel megsértette a választás tisztaságára, a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőségre, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket”

– írja Mellár a Facebookon. A posztjából kiderül:

Hoppált ezért a Baranya Megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottsága félmillió forint büntetésben részesítette, illetve eltiltották a további jogsértő magatartástól.

Kapcsolódó

Fotó: Cseri László

500.000 forintos büntetést kapott Hoppál Péter az áramtalanításért

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gabó

    2022.04.01 10:20 at 10:20

    Hoppá! Hoppál! Meg se kottyan neki, nem ő fogja fizetni, hanem mi /azaz OV-ék a mi pénzünkből/, viszont lehet, hogy kontraproduktívnak bizonyul a tette, mert ráterelte a figyelmet a kivetítőre.
    Kérdésem: Debrecent szintén megbírságolják, mert egy hete nem biztosítja az ellenzéki LED kijelzőhöz az áramot? /Nem vagyok szakember, de transzformátorral nem tudják megoldani?/
    És az ÁSZ-nál feljelentették már a FIDESZt a kampányköltségek túllépéséért? És azok az állampolgárok, akik megadták az email címüket a COVID miatt a kormánynak, és akiket hetek óta bombáz a kormány úgynevezett tájékoztatással, valójában kampánnyal, nem tesznek feljelentést? Személyes adatokkal való visszaélés miatt?

  2. Pingback: Érdekes fejlemény! Az NVB húszezer forintra mérsékelte Hoppál Péter ötszázezres bírságát - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük