Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek – hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón.




Van remény, baloldali ajánlat és együttműködés

A Segítünk! elnevezésű jótékonysági akció után Kunhalmi Ágnes közölte: évről-évre azt tapasztalják, hogy mind hosszabbak a sorok az ételosztásokon, mert a szegénység is egyre nagyobb Magyarországon.

Minden harmadik gyermek éhezik, és a kormány saját felmérése szerint is több mint 200 ezer gyereket tartanak nyilván veszélyeztetettként.

Kunhalmi Ágnes szerint vállalkozók, civilek, szakszervezetek, illetve jóérzésű baloldali és demokratikus pártok ezért „kapaszkodnak össze” és segítenek időről-időre.

A politikus kitért az egészségügyre és oktatásra, jelezve, hogy duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, és a középosztálybeli szülők nem tudnak érettségit, diplomát adni gyerekeik kezébe.

Pécsre azt mondta: a helyi fideszes vezetés gyakorlatilag teljesen csődbe vitte a várost. Egyúttal arra szólította a fel a pécsi baloldali embereket, hogy „tartsanak ki, kapaszkodjanak össze”, mert „el lehet, és el is kell küldeni ellenzékbe a fideszes zsarnokokat”.

Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hét évben a magyar társadalom Európa egyik legigazságtalanabb társadalma lett.

Csak akkor lesz Magyarországon változás, ha a baloldali pártok képesek együttműködni és „csak a pártok világát érdeklő sértődéseiket” félretenni – jelentette ki.

Lehet igazságos kormánya Magyarországnak. Van remény, van új baloldali ajánlat és együttműködés. 2018-ban új, demokratikus kormánya lesz Magyarországnak – tette hozzá.

Tóth Bertalan, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője beszámolt arról, hogy pécsi jótékonysági akciójukon 400 adag ételt osztottak ki és ajándékkal segítették a családokat.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, megyei elnöke is a szolidaritás, az egymásért való felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta.

A pécsi önkormányzat csütörtöki közgyűlésére visszautalva közölte, hogy a városvezetés elzálogosította a megyeszékhelyet, a civil szervezetek ellen beszél és gyűlöletet kelt.

 

(Forrás: MTI)



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét