Kerítésen innen
6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
„…és eljött ez nap…”! A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány honlapján közzétette a legutóbbi két Nemzeti Konzultáció költségét. Azt azért változatlanul nem tudjuk, hogy ebből a temérdek pénzből -6.7 milliárd- hány embert sikerült „megfűzni”, hogy ne rögvest a kukába dobja, hanem kibontsa, elolvassa és beikszelve a sugalmazott választ, visszaküldje.
Kiderült….
- a 2023-ban indított, szuverenitásvédelemről szóló konzultáció összesen 3,15 milliárd forintba került,
- a 2024-es, új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció összköltsége pedig 3,61 milliárd forint volt.
A „gazdasági semlegességről” szóló konzultáció
gyártását a Mediaworks végezte,
a nyomdai költségek 387 millió forintot tettek ki.
A küldemények összeállítása, a nyomdai borítékok előállítása, és a címzettek részére történő eljuttatása nagyobb költségekkel járt:
ez további 3,22 milliárd forintot tett ki.
„Sikerrel zárult a 14. Nemzeti Konzultáció az új gazdaságpolitikáról. A december 20-án lezárult konzultációban 1 350 690 polgártársunk mondta el a véleményét. Ez az egyik legsikeresebb Nemzeti Konzultáció, amely jól mutatja, hogy az emberek egyáltalán nem közömbösek az ország dolgaiban”
– írja közleményében a kormány.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A „szuverenitásunk védelméről” szóló konzultáció
nyomtatása 375,6 millió forint volt, a többi költség pedig 2,77 milliárd forintot tett ki. Így jön ki a két konzultáció több mint 6,7 milliárdos összköltsége.
A kormány saját közlése szerint a 2024-es konzultációt összesen 1 350 690-en töltötték ki és küldték vissza valamilyen formában a nemzeti konzultációt, az aHang szerint ez azt jelenti, hogy
több mint hatmillió ív végezhette hulladékként.
Csak úgy….
A Kétfarkú Kutya Párt rendhagyó megoldáshoz folyamodott, hogy kicsit közelebb kerüljön a valósághoz a „köz”, aki fizette a konzultációs cuccot.
…és újra….
Szerző
Friss
- A kormány „széttárta karját”, mondván nincs 2,5 milliója egy Pest megyei mentőszolgálat működésének támogatására
- Figyelem, jóérzésű magyarok: lopkodják a postaládákból a Voks 2025 szavazólapokat – véli Hidvéghi államtitkár
- Karácsony Gergely: ‘a harcosok klubjával együtt megérkezett hozzám is a kormánypropaganda a maga ‘ukrán kémügyével’
- A Szijjártó-Szentkirályi páros szerdai ‘minősíthetetlennek’ ítélt esete
- Orbán Viktor háborúi, avagy legutóbbi 15 évünk hadtörténetének vázlatos áttekintése
- A Fidesz legújabb aljas húzása, méghozzá egyházi segédlettel – Nemzeti összetartozás ugyan már
- Waze: Mit parancsolsz édes gazdám? – Egy navigáció árnyoldala
- A Harcosok klubja írója -Chuck Palahniuk- az Orbán-féle Harcosok klubjáról
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – …mintha egy rólad szóló jellemzés olvasnál….
- A birodalom visszavág – Laponyi Zsolt rendőrőrmester a fegyelmi bizottság előtt