Bulvár
6 gésa-titok – aki követi, biztos lehet a sikerében!
A gésák a 17. század kurtizánjai nyomán tökéletességig fejlesztették a szórakoztatás művészetét. A fiatal nők kezdetben kényszerből, később kizárólag szabad akaratukból kerültek be a gésaközösségekbe, ahol hosszú tanulóéveket töltöttek azzal, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek.
A gésák neve egybeforrt a nőiességgel,
ám az általuk elsajátított praktikák nagy része szigorúan titkos, és csak a tanárok adhatják tovább diákjaiknak. Akadnak azonban olyan gésa-titkok, melyek szélesebb körben is ismertek, cikkünkben most ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat, amit a mindennapokban is sikerrel alkalmazhatnak a hölgyek.
A beszéd
A gésák beszéde világos és egyértelmű, a lányok szókincse pedig igen gazdag. Hangjuk megnyugtató és bársonyos, ami nem meglepő, hiszen éveken át tökéletesítik beszédstílusukat. Íme néhány tipp, amivel akár rövid idő alatt is látványos eredményt érhetünk el.
- Vegyük fel a hangunkat egy hangrögzítővel, majd kísérletezzünk az intonációval. A beszédnek simának és nyugtatónak kell lennie.
- Szabaduljunk meg minden káromkodástól és szükségtelen töltelékszavaktól.
- Mindig gondoljuk végig, hogy mit akarunk mondani, ezzel garantálható, hogy kevesebb legyen az ismétlődő szó és a szünet a mondanivalónkban.
Kéztartás
illusztráció: liked.hu
A gésa kezei mindig láthatók és a figyelem középpontjában vannak, ezért az egyik fő „munkaeszközük”. Fontos, hogy ápolt legyen a kezük és képesek legyenek megfelelően használni függetlenül attól, hogy milyen váratlan helyzetbe kerülnek.
Fontos, hogy mindig maradjunk elegánsak. Például, ha valamit át kell adnunk az asztal fölött, akkor a könyökeink maradjanak szorosan a testünk mellett.
- A körmöket mindig tisztán kell tartani és gondozni. Ne féljünk több időt tölteni a fürdőben, bátran használjunk maszkokat és kézkrémeket
- ezeket akár kombinálhatjuk például a kedvenc sorozatunk egy-egy epizódjának megnézésével is.
Szerző
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai