Connect with us

Ez a nap

Megkezdődött a szavazás Katalóniában

Megkezdődött a szavazás Katalóniában
Megosztás

Ez most a helyi parlament választása, de a szavazás tétje valójában a katalán függetlenség.

Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat.

A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak nyitva 947 katalán településen, ahol összesen 5,5 millió szavazásra jogosult adhatja le szavazatát.

Munkanap lévén a nyitás előtt már egy órával több szavazóhelyiségnél sorokat lehetett látni.

Katalóniában 2006 óta nem tartottak munkanapon választásokat, hagyományosan mindig vasárnap rendezik meg őket. Az elemzők szerint ez a döntés is hozzájárul a várhatóan igen magas, a felmérések szerint 80-82 százalékos részvételi arányhoz. Legutóbb, két évvel ezelőtt ez az arány 75 százalék volt.

A választók 135 parlamenti képviselő helyről dönthetnek, de a tét egyben a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa is.

A legutolsó közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi pártok táborát némileg erősebbnek mutatja, de nem eléggé erősnek ahhoz, hogy a parlamentben megszerezzék a kormányalakításhoz szükséges többséget.

Az sem zárható ki, hogy a választások után nem tud új kormány alakulni Katalóniában, és rövid időn belül ismét választásokat kell tartani.

A jogszabályok szerint a választások után az új katalán törvényhozásnak legkésőbb január 23-ig meg kell alakulnia, az új elnököt pedig február 6-ig kell megválasztania.

Katalóniában az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a korábbi helyi törvényhozást, és menesztette a katalán kormányt.

Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.

A függetlenséget is kikiáltó, magát továbbra is a régió elnökének tartó Carles Puigdemont brüsszeli száműzetéséből, míg a madridi kormánnyal barátságosabb hangot megütő volt alelnök Oriol Junqueras a börtönből próbált meg szimpatizánsokat gyűjteni.

Persze az is lehet, hogy mindenki meglepetésére a Katalóniában eddig szinte ismeretlen, andalúziai származású Inés Arrimadas lesz a befutó, a Ciudadanos, vagyis Állampolgárok párt színeiben.

A felmérések szerint ugyanis a választók hatoda még nem döntötte el, hogy hová húzza az x-et. Az urnákat este 8 órakor zárják és csak éjfél után jönnek ki az első eredmények.

(Forrás: MTI, Euronews)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük