Connect with us

Kerítésen innen

7-es cikkely – A LIBE megszavazta az eljárást megindító javaslatot

Megosztás

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) 37 igen, és 19 ellenszavazattal elfogadta azt az indoklással ellátott javaslatot, amely az úgynevezett 7. cikkes eljárás elindítását javasolja Magyarország ellen a tagállamok kormányaiból álló Tanácsnak.

Szeptemberben szavaznak

A szakbizottsági jóváhagyást követően a jelentést el kell fogadnia az EP plenáris ülésének is, méghozzá kétharmados többséggel. A szavazásra várhatóan szeptemberben kerül sor.

Az Európai Parlament úgy véli, hogy az utóbbi évek magyarországi fejleményei rendszerszintű fenyegetést jelentenek az EU szerződésben foglalt közös értékeire, és emiatt fennáll ezek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye. Ezért az EP az uniós szerződés 7. cikke 1. bekezdésének megfelelően

„felkéri a Tanácsot annak megállapítására, hogy fennáll-e az egyértelmű veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az EUSZ 2. cikkében említett értékeket, továbbá felkéri a Tanácsot, hogy emiatt tegyen megfelelő ajánlásokat Magyarországnak”

— áll az elfogadott jelentésben. (Az eredeti szöveghez képest itt egy „-e” kérdőszócska került a mondatba, ami korábban úgy szólt, hogy az EP felkéri a Tanácsot annak megállapítására, hogy fennáll az egyértelmű veszélye az értékek megsértésének.)

Ez az első alkalom az EU történetében,

hogy az uniós képviselőtestület egyik szakbizottsága jelentésben tesz javaslatot szankciós eljárás megkezdésére egy tagállam ellen. Mint a szöveg rámutat, az úgynevezett 7. cikkes folyamat elindítása a megelőzést szolgálja, hogy az Európai Unió még időben megakadályozhassa a jogállami és demokratikus normák megszegését, és így ne kerülhessen sor büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság magyarázó közleményére hivatkozva megerősíti azt is, hogy az EU a tagállami hatáskörbe tartozó területeken is vizsgálhatja, hogy fennáll-e a közös értékek megsértésének súlyos veszélye. Fideszes EP-képviselők a közösségnek ezt a jogát szóban és benyújtott módosító indítványaikban is kétségbe vonták.

Az állásfoglalás elfogadott szövege sokat változott az eredeti előterjesztéshez képest. A jelentéstevő Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő és a frakciók árnyék-jelentéstevői igyekeztek beépíteni a végleges változatba a legfrissebb magyarországi fejleményeket. Emellett átvették azokat a fideszes módosító javaslatokat, amelyek többhelyütt enyhítik a bírálatok élét, de a szerző végkövetkeztetésein nem változtatnak.

Uniós értékek hiánya 12 területen

A jelentés továbbra is 12 területen sorolja fel aggályait az uniós értékek teljes körű magyarországi tiszteletben tartásával kapcsolatban. Ezek: az alkotmányos rendszer működése, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, a korrupció és az összeférhetetlenség, a magánélet védelme és az adatvédelem, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai, a migránsok, a menedékkérők és menekültek alapvető jogai, valamint a gazdasági és szociális jogok.

Gyűlöletbeszéd

A módosítások nyomán a 12 pont kiegészült a választási rendszert, a bírák jogait és a roma, valamint a zsidó kisebbségek elleni gyűlöletteli megnyivánulásokat kifogásoló megjegyzésekkel. A képviselők mindenütt egy, de inkább több tekintélyes nemzetközi szervezet álláspontjával támasztják alá állításaikat.

Az elfogadott szöveg több ponton is bírálja az alkotmányozási folyamatot, felróva a tényleges konzultáció hiányát, a hatalmi ágak szétválasztásának veszélyeztetését. Említést tesz a hetedik alkotmánymódosításról, és arról, hogy az ENSZ különmegbízottja a nemzetközi emberi joggal összeegyeztethetetlennek minősítette a hajléktalanság kriminalizálását.

Jogkör-megnyírbálások az igazságügyi területen

A jelentés kifogásolja az alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálását, az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozására irányuló döntéseket és kísérleteket. Helyet kapott a friss szövegben az Országos Bírói Tanács azon döntése, amely törvényellenesnek minősítette az Országos Bírói Hivatal elnökének gyakorlatát.

Az állásfoglalás aggodalmakat fogalmaz meg a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó médiaszabályozással és gyakorlattal kapcsolatban. Az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselőjének bírálatára hivatkozva említi a Figyelő című hetilap listázását és a független újságírók kitiltását a parlament alakuló üléséről. Ismerteti a Közép-Európai Egyetem jogi vegzatúráját, és megjegyzi, hogy sorsa annak ellenére sem rendeződött, hogy az intézmény időben eleget tett minden kötelezettségének.

Törvényellenes nyomásgyakorlás

A képviselők aggasztónak találják a nem kormányzati szervezetek legitimitását megkérdőjelező nyilatkozatokat és a törvényellenes nyomásgyakorlást. Hosszan sorolják a nemzetközi szervezetek kritikáját az úgynevezett Stop Soros törvénycsomaggal kapcsolatban, megemlítve, hogy az indokolatlanul korlátozza a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságát, szítja az idegengyűlöletet.

Jelentősen bővült a jelentésnek a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogairól szóló fejezete is, amely több nemzetközi szervezet magyarországi tapasztalatait idézi. Ezek bírálják a jogsértő gyakorlatokat, a menekültügyi eljárás hiányosságait és a tranzitzónákat.

Korrupciós ügyek sora – Orbán vejének projektjével

Hosszan idézi az állásfoglalás az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) legfrissebb jelentését, és felemlegeti a korrupciós ügyek sorát, benne „a magyar miniszterelnök vejének” közvilágítási projektjeit. A korábbinál nagyobb terjedelmet kapott az állásfoglalásban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának nyilatkozata a 2018. április 8-i magyarországi választások lebonyolításáról. A képviselők ezzel kapcsolatban szóvá teszik a közmédia és a legtöbb kereskedelmi adó részrehajló hírszolgáltatását, valamint azt, hogy a nők aránya alacsony a politikai döntéshozatalban. Kritizálják egyúttal a nők gazdasági és szociális diszkriminációját, a nyugdíjminimum, a lakhatási támogatás és az álláskeresési támogatás elégtelenségét.

Antiszemitizmus, cigányellenesség

A tervezethez képest valamelyest enyhültek az állásfoglalásnak az antiszemitzmus és a cigányellenesség erősödésére vonatkozó megállapításai. A fideszes EP-képviselők javaslataira bekerültek a jelentésbe a magyar kormány intézkedései a zsinagógák és zsidó temetők felújításától a 2019-es Európai Maccabi Játékok budapesti megrendezésének elnyerésén át, a Holokauszt-tagadás jogi szankcionálásáig. A szöveg ugyanakkor említést tesz a magyar miniszterelnök idei március 15-i beszédéről, amely „nyilvánvaló antiszemita sztereotípiákat tartalmazó támadás volt Soros György ellen”. A szöveg méltatja a romák felzárkóztatását segítő kormányzati intézkedéseket, de továbbra is aggasztónak ítéli a roma gyerekek iskolai szegregációját.

Kedvezőtlenül befolyásolja az unióról kialakult képet a magyar helyzet

Rámutattak, hogy az uniós alapértékek megsértésének kockázata más tagországokra és az EU-n belüli kölcsönös bizalomra is kihatással van. A képviselők szerint „kedvezőtlen irányban befolyásolja az unióról kialakult képet a magyar helyzet, és világszerte hitelteleníti az alapjogok, az emberi jogok és a demokrácia melletti európai kiállást”.

Sargentini kijelentette:

„súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak, ezért lép közbe a parlament.”

Hozzátette, az összeállítás során egyebek mellett az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság, az Európa Tanács, az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint nemzeti és nemzetközi bíróságok szakértői véleményeiből dolgoztak.

Gál Kinga szerint hazugság a jelentés

Gál Kinga fideszes képviselő a szavazást követő rövid sajtótájékoztatóján közölte, teljesen biztosak voltak benne, hogy a baloldali többségű bizottság el fogja fogadni a „ténybeli tévedéseket, csúsztatásokat, hazugságokat” tartalmazó szöveget. Ugyanakkor reménytelinek nevezte, hogy nem jött össze a kétharmados többség, amit kedvező jelként értékelt az őszi plenáris szavazásra nézve.

Ez a bosszú a Fidesz választási győzelme miatt

Elismételte emellett korábbi álláspontját, miszerint a jelentés egyértelmű bosszú a Fidesz választási győzelme miatt, valamint büntetés, amiért a kormány következetesen kiáll a jelenlegi migrációs politikája mellett. Sérelmezte emellett, hogy szerinte a „másik fél nem hallgattatott meg”, továbbá kettős mércét emlegetett.

A Fidesz csak ürügyet keres az unióból való kilépésre

Ujhelyi István szocialista politikus azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Fidesz csak keresi az ürügyet, hogy kiléptethesse az országot az EU-ból, s amint lehetősége lesz rá, meg is fogja tenni, nem törődve a súlyos következményekkel.

„Nem arról van szó, hogy az EU valamiféle bosszút állna a Fidesz menekültellenes politikája miatt, hanem arról, hogy nem lehet egyszerre élvezni az európai közösség nyújtotta előnyöket és megszegni annak írott és íratlan szabályait”

– írta.

Udo Bullmann, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetője pedig ismét felszólította az Európai Néppártot, hogy álljanak ki végre az unió értékei mellett és lépjenek fel a magyar kormány ellen.

Orbán: a dokumentum Soros-jelentés

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a nyomásgyakorlás a célja annak a jelentésnek, amelyet az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) hétfőn szavazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről.

A miniszterelnök a szavazást követően Budapesten nyilatkozott újságíróknak. Kijelentette: nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra, hogy változtassa meg az álláspontját a bevándorlás kérdésében.

„De miután a magyar választók ezt a kérdést eldöntötték, ezért erről nincs mit beszélni” – tette hozzá.

A kormányfő az úgynevezett Sargentini-jelentést Soros-jelentésnek nevezte, hozzátéve: az azt készítő Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő Soros György embere.

(Forrás: Népszava, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük