Connect with us

Kerítésen innen

700.000.- havi fixért – az Öné mennyi is? – óberkodik Botka ellen Orbán ex facebook-kezelője

kobza-miklos
Megosztás

Kiderült, hogy Szegeden a jelenlegi polgármester ellen komoly harcra számíthatnak a vétlen lakosok. A szegedi egyetem „fura ura” megtalálta – ukázba kaphatta – a legrátermettebb sajtóst, aki azért felelős, hogy jó színben tűnjön fel a felsőoktatási intézmény. Mindezért 700.000.- közforintnyi zsoldot utalnak neki havonta. És, hogy ki Ő? Kobza Miklós, Orbán ex facebook-kezelője!

Kobza, a fregoliember

Kobza úr univerzális. Ugyan karrierje 2010-ben kezdődött – mert csodák igenis vannak – amikor is a miniszterelnök tanácsadójának, Habony Árpádnak a stábjából, Orbán Viktor Facebook-oldalának szerkesztője lett, majd egy ideig a kormányfő fotósa, utána pedig két évig volt a közmédia sajtófőnöke. Innen került Kobza Szegedre, ahol mit ad Isten, valahogy úgy alakult, hogy állást kapott az egyetemtől. Az egyetem főigazgatója, Dömötör Máté elmondta, hogy Kobza részt vesz a 2019/2020-as beiskolázási év hallgatói toborzási munkafolyamataiban. Ennek részeként az intézmény országos sajtómegjelenéseit intézi, továbbá feladata az egyetem nemzetközi imázsának további megerősítésére.

A szeged.hu ezután közérdekű adatigényléssel fordult az egyetemhez, melyből kiderült, hogy havonta bruttó 700 ezer forintot kap ezért a munkájáért. Csak jelezném, hogy egy doktori fokozattal rendelkező adjunktus fizetésének bő dupláját jelenti ez az összeg.

https://varosikurir.hu/nemzeti-labakra-allitjak-a-szegedi-egyetemet/

Egyértelmű beismerés: akkor van pénz, ha Botka megy a lecsóba….

Kobza a szerződéssel kapcsolatban hétfő délután az Indexnek elmondta, hogy

„Kapcsolatban vagyok a helyi fideszesekkel, akik győztes várost akarnak faragni Szegedből, amelyik nem kimarad az országos, gazdasági-ipari fejlődésből, hanem egyik résztvevője, motorja annak. Szeged ugyanis bár gyönyörű város, adottságaihoz mérten elképesztően alul teljesít. 2010 óta számtalan vidéki város előzte be Szegedet gazdasági teljesítményben.

Hiba lenne, ha Szeged továbbra is kimaradna a Szombathely-Győr-Veszprém-Budaörs-Hatvan-Gyöngyös-Miskolc-Szolnok-Nyíregyháza-Debrecen ipari tengelyből és fejlődésből. Annak elérését támogatom, hogy Szeged az Egyetem szellemi vezetésével visszakerüljön az ország és a Délvidék térképére mint regionális főváros. Ez a szerepvállalásom lényege.”

Azt, hogy a fent nevezett úr honnan tudja, hogy amennyiben a város polgárai kiállnak Botka László mellett, akkor nem lesz olyan pályázat, amit megnyerhet a város, azt nem kötötte az orrunkra a minden poszton fergetegeset nyújtó pártkatona. Marad a találgatás….

A kommentekből szemezgettünk:

„… itt a bértábla. engem csak az érdekelne (és már a szegedi bölcsészkaron oktató barátaimat lázítom), hogy ezt miért tűrik…”

„Mint Rákosi és Kádár idején….”

„Itt az ideje ritkítani egyes intézetekben lebzselőket…”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük