Connect with us

Kerítésen innen

Papír van róla! Tényleg 867 forint lesz az átlagos nyugdíjemelés!

Megosztás

Júniusban 0,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, mert míg januártól 3 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat, addig egész évben ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható, tehát kompenzálni kell az időseket. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló rendelet is.

Az önkormányzatokat "közszolgálati ellenőrzik", de a minisztériumokat nem? - Pedig.....
Megosztás

Júniusban 0,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, mert míg januártól 3 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat, addig egész évben ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható, tehát kompenzálni kell az időseket. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló rendelet is.

Kevesebb, mint 3 Euro

Átlagos nyugdíj esetén az emelés havi 867 forint pluszt fog jelenteni, míg a legkisebbek esetén mindössze 247 forintot

az MFOR számításai alapján. Mivel a hazai nyugdíjasok döntő többsége 120.000 forintnyi, vagy az alatti ellátást kap,

ezért még a 2 Eurót, azaz 750 forintot sem fogja meghaladni a nyugdíjasok nagy részénél az emelés.

A kormány az alultervezett infláció miatt utólag emeli az “idősek bérét”, azaz a nyugdíjasok hónapokig kevesebb nyugdíjat kapnak, mint amennyi járna nekik. Az érintettek listája a Magyar Közlönyben:

2021. június 1-jétől – 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 0,6 százalékkal hivatalból kell emelni

1. azt az öregségi nyugdíjat,
2. azt az özvegyi nyugdíjat,
3. azt a szülői nyugdíjat,
4. azt az árvaellátást,
5. azt a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
6. azt a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
7. azt a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
8. azt a korhatár előtti ellátást,
9. azt a szolgálati járandóságot,
10. azt az átmeneti bányászjáradékot,
11. azt a táncművészeti életjáradékot,
12. azt a rokkantsági ellátást,
13. azt a rehabilitációs ellátást,
14. azt a baleseti járadékot,
15. azt a bányászok egészségkárosodási járadékát,
16. azt a fogyatékossági támogatást,
17. azt a vakok személyi járadékát,
18. azt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján
folyósított ellátást,
19. azt a polgármesterek közszolgálati járadékát,
20. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
21. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
22. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek
hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
23. azokat a hadigondozásról szóló törvény alapján megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
24. azt a házastársi pótlékot,
25. azt a házastárs után járó jövedelempótlékot,
26. azt a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot és
27. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket,

amelyeknek emelését kormányrendelet elrendeli, és amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2021. január havi emeléséről szóló kormányrendelet alapján emelés járt.

Kapcsolódó

 

nyugdíj

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: "Megemelték" a minimálnyugdíjat! - Városi Kurír

  2. Pingback: Ami jár, az jár! - Nyugdíjasok gyarapodása Orbánisztánban - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük