Connect with us

Ez a nap

A V4 országok nevüket adják az Európa jövője konferencia botrányához?

vadai-agnes
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kérdezi a többi visegrádi ország kormányától, hajlandóak-e a nevüket adni a január végén Budapesten megrendezendő Európa jövője című konferencia botrányához annak ismeretében, hogy a rendezvényen szélsőséges előadók is felszólalnak majd – mondta Vadai Ágnes, a párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus közölte, pártja levélben keresi meg a másik három visegrádi ország kormányát, arra kérve őket, foglaljanak állást az ügyben.

Azt mondta, a konferenciát kiemelt tudományos, kulturális eseményeként reklámozza a magyar kormány, azon több képviselője is felszólal. A meghívott előadók listáját a kormány váratlanul hozzáférhetetlenné tette a nyilvánosság számára, ám a megismert listát a DK gyalázatosnak, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállam, és az Európában, a 2. világháború óta töretlenül érvényesülő antifasiszta és náciellenes hagyomány szempontjából elfogadhatatlannak tartja – fogalmazott Vadai Ágnes.

Hivatkozott arra, hogy a konferencia honlapjáról eltüntetett program meghívott előadóként tüntette fel mások mellett Milo Yiannopoulost, aki „az amerikai alt-right nyíltan és provokatívan kisebbségellenes, antiszemita és náci allűröket alkalmazó képviselője, aki azonban a pedofíliával kapcsolatos pozitív hangnemű, és azt pártoló nyilatkozata miatt az amerikai legszélsőbb jobboldal számára is vállalhatatlanná vált”. A többi előadó sem okozhat nyugalmat, így például Götz Kubitschek sem, aki „magát fasisztaként jellemzi és a német neonáci mozgalom egyik közismert figurája”, vagy Frank Füredi, aki a radikális szélsőbalról jutott el mára a szélsőjobbig.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük