Connect with us

Kerítésen innen

A külügy 17 milliárdos vakcina-repülője összesen 17 oda-vissza utat tett meg, „állomáshelye” leginkább Ferihegy

Megosztás

Két hónapja nem teljesített érdemi feladatot a magyar állam, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Airbus 330 repülőgépe – derül ki a repülési portálok által rögzített adatokból. az áruszállítást a Wizzair személyzete profin és nem utolsósorban költséghatékonyan megoldotta a személyszállításra használt keskeny törzsű Airbus 320 repülőgépeivel. Mit sem törődve a tényekkel, a kormány egy teherszállításra kialakított, nagy hatótávolságú gépet akart – írta a Népszava.

A külügy 17 milliárdos vakcina-repülője összesen 17 oda-vissza utat tett meg, "állomáshelye" leginkább Ferihegy
Megosztás

Két hónapja nem teljesített érdemi feladatot a magyar állam, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Airbus 330 repülőgépe – derül ki a repülési portálok által rögzített adatokból. az áruszállítást a Wizzair személyzete profin és nem utolsósorban költséghatékonyan megoldotta a személyszállításra használt keskeny törzsű Airbus 320 repülőgépeivel. Mit sem törődve a tényekkel, a kormány egy teherszállításra kialakított, nagy hatótávolságú gépet akart – írta a Népszava.

Rendkívüli jogrend….

A nemrég meghosszabbított -Bicskén túlra!- rendkívüli jogrend adta felhatalmazással élve

a magyar kormány a Qatar Airwys-től az ott már a forgalomból kivont A330-200F típusú gépet vásárolta meg.

Az akkori bejelentés szerint a Covid-járvány első hullámának egyik nagy tanulsága az, hogy Magyarországnak rendelkeznie kell megfelelő légi teherszállító repülőgéppel, de mindenre gondoltak, hiszen a gép a jövőben nem állami feladatot lát el, akkor azt a Wizzair légitársaságnak bérbe adják, így bevételt is termel. Ez lett volna a költséghatékony üzemeltetés záloga, amiből aztán szinte semmi nem vált valóra.

A portál érdeklődött a Wizzairnél és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál is arról, hogy hol tart a kereskedelmi üzemeltetés, ám az ügyben a légitársaságnál nem kívántak nyilatkozni. A KKM lapunknak küldött válaszából pedig kiderült a Wizzair hallgatásának oka: mind a mai napig nem jött létre sem a Wizzairrel, sem más légitársasággal vagy logisztikai céggel a tervezett megállapodás a kereskedelmi tevékenységről. A KKM azt írta, hogy

„a kormányzati teherszállító gép szabad kapacitásainak kereskedelmi értékesítésére irányuló előkészítő munkálatok folyamatban vannak.”

Szijjártó sokatmondó hallgatása….

AZ Airbust a KKM 17 milliárd forintért vásárolta – ezt Szijjártó Péter miniszter mondta el egy sajtótájékoztatón –, ám ilyen tétel nem szerepelt a 2020-as költségvetésben. A 17 milliárdos vételár a negyede a gép új árának.

A magas diszkont annak köszönhető, hogy a teherszállító gépek között nem a legsikerültebb gép az A330-as, üzemeltetése nem gazdaságos.

A repülőgép fenntartása nem olcsó mulatság,

ha repül a költsége óránként több millió forintra rúg, ennél csak az a drágább, ha a gép kihasználatlanul a földön áll.

Arról nem is beszélve, hogy ez műszaki szempontból sem szerencsés.

17, a kormány-meseszám….

  • A gép először tavaly decemberben repült kormányzati színekben, akkor Kínába ment vakcinákért.
  • Ezt követően május végéig összesen 15 kört tett a gép Peking és Moszkva irányába vakcinákat szállítva.
  • Volt egy tel-avivi kiruccanás április 12-én, erről részleteket nem tudunk.
  • Az utolsó pekingi kört május 21-én tette meg a gép, azóta négy alkalommal repültek vele az országhatáron túlra. A gép vakcina-adományokat vitt egy-egy alkalommal a Balkánra, Portugáliába, illetve Mongóliába – ez volt az az ominózus járat, ahova Szijjártó Péter külügyminiszter egyszerre két honvédségi gépet is vitt magával a tehergép mellé.
  • A cargogép eddigi utolsó útja Máltára vezetett augusztus elején, ahol kéthetes állás alatt az addig jellegtelen szürke gép új – egy tehergéphez képest túlzóan feltűnő – külsőt kapott. Máltáról a gép augusztus 16-án tért vissza, azóta egy percet sem repült.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerint megérte

A járvány első hullámának egyik tanulsága szerint a védekezéshez és életmentéshez szükséges eszközök megvásárlása mellett a szállításuk is nagy kihívást jelent, mert a szállítógépek foglaltak – fogalmaz a Külügyminisztérium sajtóosztálya.

A magyar állam azért vásárolta meg az A330-as teherszállító repülőgépet, hogy minden helyzetben rendelkezzen légiszállítási kapacitással. Az önálló szállítókapacitás fontossága bebizonyosodott, hiszen a keleti vakcinabeszerzés keretében mindösszesen 6 780 000 oltást hozott Magyarországra. Az életmentő vakcinák beszerzése során a szállítórepülőnek köszönhetően életet és időt nyertünk

– írta a külügy.

(A kép illusztráció)

A külügy 17 milliárdos vakcina-repülője összesen 17 oda-vissza utat tett meg, "állomáshelye" leginkább Ferihegy

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Luci

    2021.10.04 16:22 at 16:22

    Költözködésre kell nekik…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük