Connect with us

Budapesti hétköznapok

A 60 éves Szabó Bencét köszöntötték Újpesten

Megosztás

A hatvanadik születésnapját hétfőn ünnepelt Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót köszöntötték egykori klubjának, az UTE-nak a szurkolói szerdán.

Megosztás

A hatvanadik születésnapját hétfőn ünnepelt Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót köszöntötték egykori klubjának, az UTE-nak a szurkolói szerdán.

“A feleségem azt mondta, hogy zenés estre megyünk, így csalt ide”

„Azt nem tudtam, csak most szembesültem vele, hogy én leszek a főszereplő” – mondta az Újpesti Polgár Centrumban szerdán este tartott meglepetés-rendezvényre belépve Szabó Bence.

A 60-as számot formázó és lila-fehér luftballonokkal feldíszített teremben a szurkolók mellett jelen volt az ünnepelt olimpiai bajnok korábbi klubtársa, Csongrádi László, valamint Dunai II. Antal olimpiai bajnok labdarúgó is.

“Ha egy szóval kellene jellemeznem Szabó Bencét, a hűség szót választanám, mert pályafutása vége után sem szakadt el a klubtól, elnökként szolgálta a lila-fehér színeket” – emelte ki Bedő Kata, Újpest alpolgármestere, aki azt is megemlítette, hogy a díszpolgári címet is eredményeiért és klubhűségéért adományozta neki az önkormányzat.

A pályafutásának főbb állomásainak – az 1991-es Európa-bajnoki győzelme, az 1988-as csapat-, valamint az 1992-es egyéni olimpiai bajnoki cím, az 1991-es budapesti csapat világbajnoki arany – felidézése után Szabó Bence beszélt vívómúltjáról, mesteréről, Zarándi Csabáról, csapattársairól és UTE-elnöki munkájáról.

“A szöuli csapatarany fantasztikus volt, a nagyon erős szovjeteket vertük meg. A döntőig is nagyon nehéz volt az utunk, aztán találataránnyal nyertük meg az aranyat. Mivel a vívás egyéni sport, a csapatgyőzelem után arra vágytam, hogy egyéniben is tudjak olimpiát nyerni, és ez négy év múlva Barcelonában sikerült” – mondta az ünnepelt.

Forrás: MTI

Szabó Bence: Sokan becsaptak, ez a saját sportágamtól nem esett jól!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük