Kerítésen innen
A a NER-oligarchák vagyona fideszileg továbbra sem adóztatható! – Fizessen inkább Ön!
Még csak tárgyalni sem hajlandó a regnáló többség arról a javaslatról, hogy azok járuljanak hozzá nagyobb összegekkel a válság kezeléséhez, akik a legtöbb pénzt nyerték el az államtól az elmúlt években, és ne az önkormányzatokat és más intézményeket sarcolja a kormány.
Beintettek….
Kedden tárgyalta a parlament gazdasági bizottsága Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselők által benyújtott javaslatot, szerint azoknak kéne fizetniük, akik 2012 eleje és 2020 márciusa között többek között az államháztartás alrendszeréből, EU-forrásból, a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programból, valamint a 100%-os állami tulajdonban álló gazdasági társaság által létrehozott alapítványtól legalább
ötmilliárd forintnyi árbevételt szereztek.
A javaslatról viszont szavazni sem fog a parlament,
mivel az elbukott már a gazdasági bizottsági ülésén, ahol a fideszes többség nem támogatta a tárgysorozatba vételét. A bizottság fideszes elnöke, Bánki Erik még a szavazás előtt elmondta, hogy
a javaslat szerintük súlyosan sérti az alaptörvényt, hiszen visszamenőlegesen vetne ki adókat, ráadásul teljesen érthetetlen módon jelöli ki azt az adózói kört, akiket érintene a törvénykezés.
…egy átlagos magyar embernek 200 ezer évig kéne dolgoznia érte…
Hadházy Ákos felszólalásában kitért arra, hogy a javaslatot jogászok írták, ezért nem gondolják, hogy alaptörvényellenes lehetne, és elmondta azt is, hogy egy átlagos magyar embernek 200 ezer évig kéne dolgoznia ahhoz, hogy akkora vagyonra tegyen szert, mint amit Mészáros összeszedett.
Szél Bermadett kitért még arra, hogy a befolyó összeget nem lehetne bármire költeni, csak a járvány okozta válság kárainak enyhítésére, például az állásukat vesztők támogatására, illetve az egészségügyi dolgozók megsegítésére.
Szerző
Friss
- Győztek az akadémikusok, sikeresen kiutálták Orbán Viktort az MTA alapításának 200 évfordulójáról
- ‘Zsebvizitet’ tartottunk a Vatikán bíborosainál
- Orbán Viktor döntött: nem hagyja ki Ferenc pápa temetését – Élőben jelentkezik be a Vatikánból
- Aki kérdez: Juszt László – Aki nem válaszol: Orbán Viktor
- ‘…hogy az Egyesült Arab Emírségekbe is eljusson!…’ – Magyar Péter, az informátor…..
- Megvan, ki nyerte el a Szkeptikus Társaság Laposföld-díját
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?