Connect with us

Kerítésen innen

A Bálnában akciózott a Valton Security a Terror Háza szélsőjobbos rendezvényén

valton
Megosztás

Mint ismeretes, a hírhedt szélsőjobbos Milo Yiannopoulos a Terror Háza rendezésében szerepelt a Bálnában az adófizetők pénzén (a mi pénzünkön!) – írja az A Mi időnk, az európai baloldal hírportálja.

„A magyaroknak semmiféle kötelezettségük nincs a migránsok befogadására, ne érezzék magukat rosszul a bevándorláspolitikájuk miatt.  Több európai állam, Svédország és Németország is meg van szállva, pedig nem kell kedvesnek lenni az Európába érkezőkhöz, háborúzni kell velük, mert megtámadták” a kontinenst. Az uniónak határozott elutasítással kellett volna reagánia, de a nyújtott ellátásokkal gyakorlatilag meghívta a migránsokat”

– fejtette ki többek között Yiannopoulos.

Schmidt Mária laptulajként páros lábbal ugrál a sajtószabadság maradványain

Beszámoló a történtekről:

„A sajtóban már megjelent, hogy számos médiatermék, köztük A MI IDŐNK sem kapott sajtóakkreditációt a rendezvényre.

A helyszínen Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke a rendezvény kommunikációs felelősével szeretett volna egyeztetni az eseményről való tudósításról, mikor a Valton Security emberei megragadták, vonszolták, majd a veszélyes mozgólépcsőre „kényszerítették”, miközben a válltáskája is elszakadt – a pártelnök nyílt levele szerint.

Ez már nem az első eset, hogy a Valton emberei túllépik hatáskörüket, és többen a kormány “magánhadseregeként” tartják számon a szervezetet.

A Bálnában történt incidensek nélkül is felháborító, hogy a rezsim lakájai szélsőjobboldali, Trump-párti, rasszista és homofób provokátornak adnak szereplési lehetőséget.”

Az Orbán-kormány meghívta a trumpista jobboldal botrányhős trollját

Nyílt levél az érintettnek

A fenti atrocitást követően Vajnai Attila nyílt levelet írt a Valton Security vezetőségének az őt ért támadás miatt:

„Tisztelt Cím!

Cégük munkatársai május 26-án súlyos jogsértést követtek el Budapesten, a Bálna nevű épületben, ahol egy állami finanszírozású eseményről terveztünk tudósítani A MI IDŐNK internetes portál számára.

Én a rendezvény kommunikációs felelősével szerettem volna egyeztetni az eseményről való tudósításról. A rendezvényt semmivel nem zavartam, jogaimat gyakoroltam. A biztonsági őrök nem közölték, hogy mi zavarja őket, de még azt sem, hogy kinek a nevében járnak el. Meg kellett volna várniuk, amíg a regisztrációval kapcsolatban választ kapok a kérdésemre a kommunikációs vezetőtől. Még a kezüket sem tehették volna rám. Ezzel szemben tiltakozásom ellenére erőszakkal megragadtak vonszoltak, földre vittek, és így kényszerítettek a veszélyes üzemnek számító mozgólépcsőre. A bírói gyakorlat ezt fizikai ütközéssel járó, becsületsértő támadásként értékeli.

Úgy vélem, hogy a Valton Security cégre nézve is kötelezőek a törvények, nem viselkedhetnek a hatalom privát hadseregeként. Elvárom, hogy a cég vezetői határolódjanak el az alkalmazottaik jogsértésétől, kérjenek bocsánatot, és fizessenek kártérítést minden megsértett személynek.

Levelemet nyilvánosságra hozom, mert az ügy súlya ezt megköveteli, és természetesen a válaszukat is publikálni fogom.

Tisztelettel:
Vajnai Attila
elnök
Európai Baloldal
Az Európai Baloldali Párt (Party of the European Left) Titkárságának tagja”

(forrás: amiidonk.hu)

A Guardian újságíróját nem engedik be Steve Bannon budapesti előadására

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük