Connect with us

Kerítésen innen

A baloldalnak semmi sem drága „a guruló dollárokért cserébe”?

Megosztás

Barcza Attila (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a „dollárbaloldal” büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról: azon dolgoznak, hogy „Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák”.

Megosztás

A pártközpontban, akarom mondani a Rogán-féle propaganda minisztériumban új lemezt tettek fel, vagy csak a már régi, ezerszer lejátszott bakelitet fordították meg. Az örök gyurcsányozás az állampárt imamalma, nincs olyan ellenzéki téma, amire ne tudnának ráhúzni.

Kiderült a „dollárbaloldal” akadályozta meg, hogy Magyarország hozzájusson az uniós forrásokhoz

„Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe” – mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a Spirit FM adásában ismerte el: pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz.

„Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát.”

A közösségi oldalán Gyurcsány azt írta, szembemennek Orbán kormányával.

„Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni”

– írta a DK-elnök, aki szerint ők azért dolgoznak, hogy kikényszerítsék „a demokratikus fordulatot”.

Gyurcsány, a bűnbak. A Fidesz másfél évtizedes narrativája szerint mindenért (is) Gyurcsány a hibás. Hol van már az „elmúltnyolcév”? A DK elnöke háború párti, támogatja az uniós szaknciókat, miatta szabadultak el az árak, kirabolta a nyugdíjasokat, „szemkilövető”, rárontott a nemzetére és még Brüsszelben is elintézte, hogy Orbánék ne kapjanak egy eurocentet sem.

Hát, ha ez mind igaz lenne a patás ördögnek vissza kéne adni a villáját. (Nem, kivételensen nem az Apró-Dobrev villáról van szó)

Aztán itt van egy a soproni tesitanár, aki valamilyen véletlen baleset folytán 2018-ban országgyűlési képviselő lett. Nem az olvasó tehet róla, ha fogalma sincs arról, ki az a Barcza Attila. Lássuk be nem ő a legélesebb kés a Fidesz stelázsiban.

A háztartásökonómia–életvitel–testnevelés szakos tanár jó szolgálatot tesz a pártnak. Ha Virág, akarom mondani Rogán elvtárs kér valamit, akkor Barcza teistanár áll a rendelkezésére.

Hétfőn az azonnali kérdések órájában Barcza Attila feltette az őt régóta kínzó kérdést: a baloldalnak semmi sem drága „a guruló dollárokért cserébe”?

Barcza Attila (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a „dollárbaloldal” büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról: azon dolgoznak, hogy „Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák”. Egy korábbi Facebook-poszban elismerte, hogy „Brüsszelben azon áskálódnak”, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: ahogy a „dollárbalodaltól” megszokhattuk, saját hatalmi törekvéseik eléréséhez szándékosan kárt akarnak okozni a magyar embereknek.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte: már nem csak arról van szó, hogy a DK elnöke nyíltan azt állítja, hogy Magyarországgal szemben fellép, és az EU-ban mindent megtesz azért, hogy az ország ne kapja meg az őt illető pénzeket. 

 A DK képviselői az Országgyűlésben is nemmel szavaztak azokra a törvényjavaslatokra, amelyeket az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében nyújt be a kormány – mutatott rá ismertetve az érintett szavazásokat.

A fából vaskarika kör bezárult.

„Guruló dollár” : „dollárbaloldal = 4:4 – Hollik Fidesz-kommunikátor szólt: uff!

Szerző