Connect with us

Sport

A Barcelona nyerte a csillagok háborúját

Megosztás

Az FC Barcelona Luis Suárez és Lionel Messi két góljával 3–0-ra legyőzte az FC Liverpoolt a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így a katalán csapat nyerő helyzetből várhatja a jövő hét keddi visszavágót.

A mérkőzés óriási iramban kezdődött, mindkét gárda gólra törően futballozott, egymást követték a látványos, helyenként pedig szemet gyönyörködtető akciók. De amíg az angolok hadilábon álltak a kapu eltalálásával, addig Luis Suarez egy tökéletes ütemű és hajszálpontos beadásba jól tette bele a lábát, így először volt eredményes a BL jelenlegi kiírásában (1-0).

A folytatásban – főleg az idő múlásával – már inkább a Liverpool volt veszélyesebb, mégis a Barcelona növelte az előnyét, mert Suarez próbálkozását követően a keresztlécről kipattant labdát a csapatkapitány, Lionel Messi lőtte a kapuba (2-0).

A meccs legszebb gólja viszont még hátravolt: az argentin játékmester szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel pályafutása 600. találatát szerezte klub színekben, azaz valamennyit gránátvörös-kékben (3-0).

A szigetországiak ugyan szépíthettek volna, csakhogy előbb Ivan Rakitic mentett a gólvonalon, majd a kipattanót Mohamed Salah ziccerben a bal kapufára lőtte, így csapata rendkívül nehéz helyzetből várhatja a jövő keddi, liverpooli visszavágót.

A Barcelona a BL jelenlegi kiírásában veretlen, nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege.

A katalán csapat története során – két-két vereség és döntetlen után – először múlta felül hazai pályán a Vörösöket. A Barcelona jubileumot is ünnepelhetett, ugyanis első találata az 500. volt a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Nem tudom, hogy tudunk-e ennél jobban játszani”

– értékelt csalódottan a lefújást követően a vendégek mestere, Jürgen Klopp, aki szerint a Barca megmutatta, hogy tapasztaltabb az ilyen fontosságú meccseken.

„A foci már csak ilyen: gólokra játsszák. Ők hármat rúgtak, mi egyet sem. A játékunk nagyon jó volt, szuper meccset játszottak a srácok. De a Barcelonának pár lehetőség is elég. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, az eredménnyel viszont nem. Ilyen a foci”.”

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

FC Barcelona-FC Liverpool 3-0 (1-0)
Barcelona, Nou Camp, 98 299 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland)
Gól: Suarez (26.), Messi (75., 82.)
FCB: ter Stegen – Sergi Roberto (Alena, 90+4.), Piqué, Lenglet, Jordi Alba – S. Busquets – Vidal, Rakitic – Messi, Suarez (O. Dembelé, 90+3.), Coutinho (Nelson Semedo, 60.).
Liverpool: Alisson – Gomez, J. Matip, van Dijk, Robertson – Fabinho – Milner )Origi, 84.), Keita (J. Henderson, 24.) – M. Salah, Wijnaldum (Roberto Frimino, 78.), S. Mané.

Fél lábbal a fináléban az Ajax

Vendégként sem tűnt megilletődöttnek az Ajax a mérkőzés elején: a hollandok rövidpasszos játéka, letámadásos taktikája azonnal mezőnyfölényt eredményezett. A több kulcsjátékosát nélkülöző hazaiak beszorultak a saját térfelükre, a labdát pedig csak másodpercekre birtokolták. Az amszterdamiak a leshatáron labdát kapó Donny Van de Beek góljával a 15. percben megérdemelten szereztek vezetést, és a folytatásban is az ő akaratuk érvényesült, bár egyértelmű mezőnyfölényük ellenére Lloris kapujára sok veszélyt nem jelentettek.

A 39. percben újabb fontos játékosát veszítette el az angol gárda: Vertonghent vérző orrsérülés miatt le kellett cserélni, helyére a nem teljesen egészséges Sissoko érkezett. A hajrában kijött a szorításból a Tottenham, amely még zavart is keltett az Ajax kapuja előtt, elsősorban pontrúgásokat követően.

A szünet után vállalta a bátrabb, agresszívabb játékot a házigazda, amely bő húsz percig nyomás alá helyezte a holland csapatot. A Tottenham helyzetei azonban kimaradtak, és a védekezésre koncentráló Ajax kontráiban egyre több lett a veszély, a 78. percben egy holland akció lezárásaként Neres a kapufát találta el ígéretes helyzetből.

A hajrában utolsó rohamra indult az angol együttes, de a hollandok védelme jól zárt, az egyenlítés elmaradt, az Ajax pedig a Real Madrid és a Juventus után a Totthenham otthonában is győzni tudott az egyenes kieséses szakaszban.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

Tottenham Hotspur-Ajax Amsterdam 0-1 (0-1)
London, Tottenham Hotspur Stadion, 70 000 néző. Vezette:Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Gól: van de Beek (15.)
Hotspur: Lloris – Alderweireld, D. Sanchez, Vertonghen (Sissoko, 39.) – Trippier (Foyth, 80.), D. Rose (B. Davies, 79.) – Wanyama – Eriksen, Alli – Lucas Moura – F. Llorente.
Ajax: Onana – Veltman, de Ligt, Blind, Tagliafico – Schöne (Mazraoui, 65.), F. de Jong – van de Beek – Ziyech (Huntelaar, 87.), Tadic, David Neres.

(M4 Sport)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük