A bírák elkaszálták az őszi dudálós-tüntetés elleni vádpontokat

Tavaly nyár elején autósok és biciklisták több tüntetésen is tiltakoztak, duda és biciklicsengő szó mellett a kórházak azonnali kiürítése ellen. A rendőrség néhányukra több százezres szabálysértési bírságot rótt ki. Múlt héten lezárult az utolsó per is: a bírák nem fogadták el a rendőrség legtöbb érvét, csak azt, hogy a Clark Ádám téri körforgalomban dudálók megsértették a KRESZ szabályait.

Nem bűnügy, csak szabálysértés

“Három egymás utáni napon voltam kint. Csak az elsőn büntettek meg, mert aztán végiggondoltuk, hogy ha dudálni nem is szabad, de zajt csinálni igen. Úgyhogy vettünk három vuvuzelát, aztán azt fújtuk.”

A Szabad Európa által megkérdezett Káldi Miklós 30 ezer forint pénzbüntetést kapott a rendőröktől. Ő ezt a helyszínen nem fogadta el, úgyhogy bírósági ügy lett belőle. Nem kell fizetnie.

Így bírságoltak ők!

A tavaly májusban Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők által meghirdetett tüntetéssorozatot a rendőrségi “szétbírságolás” miatt végül lefújták. Volt olyan tüntető, aki összesen egymillió 250 ezer forint büntetést kapott.

A rendőrség három jogcímen bírságolt:

  • a közúti közlekedési szabályok (KRESZ) kisebb fokú megsértése miatt a szabálysértési törvény alapján
  • a veszélyhelyzetre meghatározott magatartási szabályok („gyűlésen tartózkodni tilos”) megszegése miatt
  • a lakóhely alapos indok nélküli elhagyása miatt egy márciusi kormányrendelet alapján.

A Magyar Helsinki Bizottság hét tüntetőnek biztosított jogi képviseletet. Öt szabálysértőnek már maga a rendőrség mérsékelte a korábbi határozatában megállapított horror összegeket, de a tüntetők nem ismerték el, hogy jogot sértettek volna, és bírósághoz fordultak.

tüntetés, dudálás, boldogság, felhívás

Du-dál-jatok!

A hét esetből négyben vagy már a rendőrség visszavonta helyszíni bírságát, vagy a bíróság tárgyalás nélkül döntött, három esetben volt tárgyalás. Az utolsó a múlt héten.

A bíróság a Helsinki minden ügyfele esetében kimondta, hogy sem a kijárási korlátozás miatti szabálysértés, sem a gyűlésen való részvétel szabálysértés sem valósult meg, így azok rendőrségi szankcionálását sem ismerte el.

A dudálás mint közlekedési szabálysértés esetében viszont megállapította a tüntetők felelősségét, de pénzbüntetést ott sem, csak figyelmeztetést szabott ki.

A bíróság azzal érvelt, hogy nem volt minden ott tartózkodó ember számára világos, hogy ez egy tüntetés, így a dudálás balesetveszélyes is lehetett (a KRESZ csak veszélyhelyzet okán engedi a dudálást), emiatt indokolt a szankció – még ha az csak figyelmeztetés is.

A Helsinki Bizottság ügyvédje, Ivány Borbála szerint viszont a dudálás is véleménynyilvánítás volt, ami nem szankcionálható. “Abszurd érv, hogy nem tudta minden arra járó, hogy tüntetés volt, és ezért bírságolnak. Nincs olyan tüntetés, ahol a rendőrség megbünteti a közúton sétálót, mert az gyalogosként úttestre lépett, így a dudáló tüntetőt sem lehet megbüntetni.”

“A bíróság azt már nem akarta kimondani, hogy ez arányos és megfelelő formája volt az akkoriban lehetséges véleménynyilvánításnak”

– összegezte a portálnak Ivány Borbála.

“Sajnálatos, hogy az ítéletek nem vették figyelembe azt, ami nyilvánvaló: az ügyfeleink nem veszélyeztettek senkit, és felelősen, a járványügyi előírásokat messzemenően betartva éltek az egyik legfontosabb alapjoggal, a véleménynyilvánítás szabadságával.”

Előzmény

tüntetés, dudálás, figyelmeztetés

 

Egy hozzászólás itt: “A bírák elkaszálták az őszi dudálós-tüntetés elleni vádpontokat

  • Avatar
    2021.03.03 - 09:21
    Közvetlen hivatkozás

    De ha a mocskos alja fidesz tesz mindenféle szabálysértést az nem számit..világ szégyene ez a banda,, elég volt belőlük

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük