Connect with us

Kerítésen innen

Egyik botrány rátakar a másikra – Milyen távolinak tűnik a Borkai-botrány, pedig még mindig tart!

Megosztás

Évekig tartó hiábavaló pereskedés után a győri önkormányzat végre kiadta Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as évről leadott vagyonnyilatkozatát. A győri városházának aligha maradt más választása….

Borkai botrány
Megosztás

Évekig tartó hiábavaló pereskedés után a győri önkormányzat végre kiadta Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as évről leadott vagyonnyilatkozatát. A győri városházának aligha maradt más választása: a Kúria elmarasztaló döntése után a Készenléti Rendőrség nyomozást rendelt el közérdekű adattal visszaélés gyanúja miatt, így felmerült a reálisan közeli esélye annak, hogy főhivatalnokok bűnügyi gyanúsítottakká válnak. Úgy tudjuk, a városháziak most azzal mentegetőznek Győrben: az elektronikus kézbesítési rendszer úgynevezett hiányosságai miatt kapták meg késedelmesen a Kúria döntését, ezért annak csak nemrég tudtak eleget tenni – írta meg az Átlátszó.

Tételesen

Egy építési telek, egy lakóház, egy garázs, nagy szántóföldek, 20 millió forintos készpénz-örökség – nagyjából ezek azok az információk a szexvideó-botrányba belebukott Borkai Zsolt bukott fideszes polgármester vagyonnyilatkozataiban, amelyek kiadását évekig megtagadták a szabadságjogaikkal élni akaró állampolgárok elől.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata augusztus 2-án ezt írta az Átlátszónak:

„az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közérdekű adattal visszaélés gyanúja miatt folytat nyomozást. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad”.

Minderre évekig tartó, teljességgel értelmetlen pereskedés végén, a legfőbb bírói fórum, a Kúria megmásíthatatlan döntése után került sor. (Megkérdeztük, ám Győr jelenlegi első embere, Dézsi Csaba András továbbra is hallgat arról, hogy mennyi közpénzt fecséreltek el az első pillanattól teljesen hiábavalónak bizonyult jogi arcoskodásra). Azért volt értelmetlen és közpénzégető az évekig tartó pereskedés, mert a bírói gyakorlat 2012 óta töretlen és következetes. Ezt a gyakorlatot az adatvédelmi hatóság is többször irányadónak tekintette.

Borkai Zsolt jogerősen elbukta a vagyonnyilatkozatáért indított pert

A lényeg: ha valaki emailben kéri az önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester) vagyonnyilatkozatát, akkor emailben, elektronikus másolatban meg kell küldeni neki. Győrben – és korábban például Mészáros Lőrinc polgármestersége idején Felcsúton – viszont azt a törvénysértő gyakorlatot követték, hogy az adatigénylő az illetékes önkormányzati bizottság elnökével egyeztetett időpontban szoros felügyelet alatt mindössze betekinthetett a kért vagyonnyilatkozatba.

Ha valaki a bíróság kötelezése ellenére nem adja ki a közérdekű adatot, az bűncselekményt követ el. Mintha a törvényt éppen erre a győri esetre szabták volna. Az önkormányzat ügyvédje az Átlátszó értesülései szerint most az elektronikus kézbesítési rendszer „hiányosságai”-val magyarázza a késedelmet, ezért csak nemrég küldték meg a magát megnevezni nem kívánó adatigénylő-felperes-feljelentőnek a két, 2017-es és 2018-as vagyonnyilatkozatot.

(Az teljes történet az Átlátszó-n olvasható)

Előzmény

 

Borkai

 

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Dr.Surányi Jenő

    2021.08.07 18:45 at 18:45

    Borkai, rákosfalvy bűnbanda még mindig nincs rács mögött? Persze, hogy nem a szexjachtozás az érdekes, hanem az önkormányzat, ill. Győr megkárosítása 6 Mrd Ft-tal? A fideszes frakcióban senki sem érintett? Csupa hihetetlenség!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük