Connect with us

Kerítésen innen

A bunkóság dicsérete – Szijjártó Pétert választotta az Év emberének a Figyelő

Megosztás

Szijjártó Péter külügyminisztert választotta a 2018-as Év emberének a Figyelő szerkesztősége – írja a kormánypárti hetilap.

szijjarto
Megosztás

Szijjártó Péter külügyminisztert választotta a 2018-as Év emberének a Figyelő szerkesztősége – írja a kormánypárti hetilap. A lap szerint a díjjal a „Szijjártó fémjelezte külpolitikai fordulatot” ismerik el.

Azt írják,

a külgazdasági és külügyminiszter ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően, jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere, a magyar modell a világ számára is érthetővé vált, ráadásul egyre többen csatlakoznak a magyar állásponthoz.

Nőtt Magyarország politikai mozgástere

A Figyelő szerint a külügyminiszter 2014-es hivatalba lépését követően lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország politikai mozgástere nemzetközi szinten is növekedjen, és a „magyar modellt érő nemzetközi kritikákra határozottan és erőteljesen reagáljon”.

A szerkesztőség negyedik alkalommal ítélte oda a díjat, tavaly a győztes Matolcsy György jegybankelnök volt.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Bokros Lajos: Megfordult Szijjártó feje a törzsén, ezért rosszul látja a világot?

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Vass Jánosné

    2019.04.09 10:16 at 10:16

    Igy igaz

  2. Vass Jánosné

    2019.04.09 10:18 at 10:18

    Így igaz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük