Connect with us

Kultúra

A magyar bűnözök „leg”-je vágja már a centit – jövőre milliomosként szabadulhat

Centizik a magyar bűnözök "leg"-je - jövőre milliomosként szabadulhat
Megosztás

Húsz éve történt, hogy Bene László társával, Donászi Aladárral négy embert ölt meg, hatot megsebesítettek, és több mint 40 millió forintot raboltak. A börtönben szociális munkásnak tanul és perelni kezdett. Ha sikerül, milliomosként szabadul.

Feltételes szabadláb

Óriási sajtóvisszhangot kapott, amikor május elején úgy döntött a bíróság, hogy feltételesen szabadlábra bocsátják a rablógyilkosságért életfogytiglant kapott Bene Lászlót. Az RTL Klub Fókusz című műsorában elhangzottak szerint az ügyészség fellebbezett, szerintük nem bizonyítja semmi, hogy Bene betartaná a törvényeket a szabadulása után.

Bene 24 éve van rács mögött, társa, Donászi Aladár felakasztotta magát a börtönben. Négy embert öltek meg, és több mint 40 millió forintot raboltak. Korábban azt nyilatkozta, hogy wellness volt a 10 év magánzárkában, aztán mégis pert indított embertelen bánásmód miatt.

„Most a négyzetmétert forszírozzák, kérdezi tőlem az ügyész úr, hogy meddig is volt maga egyedül? Mondom több, mint 10 évig. Ó, hát azt mondja, megvolt ott a négyzetméter. Igen? Mondom, adok én magának 20 négyzetmétert 10 évre, azt meglátom, hogy mit szól. Az egyedüllét is sanyargatás, borzalmas. Tengernyi kín, szenvedés”

A rablógyilkos most szociális munkásnak tanul a börtönben, még van egy éve, mielőtt végez.

„Most záróvizsgám volt szociológiából, pszichológiából, a pszichiáterek is ugyanazt írták le, amit nekünk is tanítanak. (…) Kellett 15 oldalas életinterjút írni. Az ember azt gondolná, hogy ó, az könnyű. Nem olyan egyszerű az. 15 oldal, és az kerek legyen, gömbölyű legyen”.

Szabadulása után többféle munkakörben is el tudja magát képzelni, de idősek otthonába például nem szívesen menne. Viszont, mivel falugondnok képesítése is lesz, ebben a munkában szívesen gondolkodik. Már a lakást is kinézte, ahova költözne. Mint mondta, a lesifotósoknak is tetszene a hely.

„Most tanítják azt, hogy hogyan kell beszélni a beteggel. Empátia, tolerancia stb., stb. Most például nem érzem úgy magamat, hogyha nem veszi be, akkor ne szólnék erősebben, hogy márpedig ezt be kell venni. Vagy meg akarsz halni?”

A riporter kérdésére, hogy hogyan készül a szabadulásra, azt mondta,

„hát, ugye most ne haragudjon már, hogy emlékeztetem rá, de milliomosként megyek ki”.

A gyilkosságok velünk élnek

https://varosikurir.hu/a-bunuldozes-sarlatanjai-1/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük