Connect with us

Kultúra

A cannes-i fesztiválon mutatják be a Mariupolban megölt litván rendező dokumentumfilmjét

Megosztás

A 75. cannes-i fesztiválon mutatják be a Mariupolban megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmjét.

Megosztás

A kedden kezdődő 75. cannes-i fesztiválon mutatják be az ukrajnai Mariupolban áprilisban megölt litván rendezőnek

Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmjét

„A Mariupolis 2 címet viselő 1 óra 45 perces alkotás a bombázások alatt folytatódó életet mutatja be, és legalább annyira tragikus mint reménytelei képekkel teli” – olvasható a szervezők csütörtökön kiadott közleményében.

A litván rendezőt, a 2011-ben forgatott Barzakh, a 2016-ban készült Mariupolis és a 2019-es Parthenon alkotóját akkor ölték meg az orosz erők, amikor megpróbálta elhagyni az ukrajnai kikötővárost.

„2022-ben visszatért Ukrajnába, a Donyeck-medencébe, a háború közepére, hogy találkozzon azokkal, akikről 2014-ben és 2015-ben forgatott. A halálát követően a producerei és a munkatársai mindent megtettek azért, hogy folytassák és átadják a munkáját, a világlátását, a filmjeit.”

Az 1976-ban született Mantas Kvedaravicius a 2016-ban ostrom alá került Mariupolban forgatott, s a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilmjével vált ismertté.

A legutolsó filmjét május 19-én és 20-án vetítik Cannes-ban

A fesztivál teljes programját áthatja az ukrajnai háború, amely elkerülhetetlenül mindenkit foglalkoztat – jelentette ki Thierry Frémaux művészeti igazgató.

A hivatalos programba két ukrán film is meghívást kapott

Az egyik a Cannes-ban visszatérő vendégnek számító, a 2014-ben forgatott Maidan és a 2018-as Donyecki-történetek rendezőjének, Szergej Loznyicának legújabb alkotása, aki ezúttal a második világháborúban a szövetségesek által lerombolt német városokról forgatott egy dokumentumfilmet (The Natural History of Destruction), amelyet versenyen kívül mutatnak be.

A másik meghívott ukrán rendező Makszim Nakonesnyi, akinek első filmjét (Butterfly Vision) az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű, a fesztivál második legjelentősebb válogatásában mutatják be. A film főhőse egy, a háborúban elköteleződő tanárnő, akit elrabolnak, és fogolycserének köszönhetően térhet haza Ukrajnába.

A fesztivál május 17-én Michel Hazanavicius francia rendező Coupez ! (Ennyi!) zombikomédiájával nyílik meg, amelyet versenyen kívül mutatnak be. A díjátadó május 28-án lesz.

(MTI)

Öt Arany Pálma-díjas rendező filmje is versenyben lesz Cannes-ban

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Dr.Surányi Jenő

    2022.05.14 08:04 at 08:04

    Azér’ van ebben már egy csomó túlspilázás (is). Legyen vége, legyen béke már! De hányszor hallottam már!

  2. Pingback: A 75. cannes-i fesztivál megnyitóján Kijevből bejelentkezett az ukrán elnök - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük