Én meg most nem csupán a Coca-Colától határolódom el, hanem piszkosul elhatárolódom az alábbi művektől és mindenekelőtt a – szexuális szokásaikban a nagy átlagtól némiképp eltérő – alkotóiktól, a Mona Lisától (Leonardo da Vinci), az Ádám teremtésétől (Michelangelo), A beteg Bacchustól (Caravaggio), a b-moll zongoraversenytől (Csajkovszkij), a gouache vízfestési technikától (Andy Warhol).


S akkor már rohadtul elhatárolódom a Fidesztől (Orbán Viktor).

Amúgy van abban valami huncutul bizsergető, hogy a Coca-Cola a NER világában ismét a legborzalmasabb bűn és a legocsmányabb fertő élvezeti cikkévé vált. Előfordult ez már máskor is: a Harmadik Birodalomban Hitler egyszerűen

„amerikai zsidó italnak”

nevezte, s ragaszkodott ahhoz, hogy az 1936-os berlini olimpián a palackokat egy figyelmeztetésre szolgáló megkülönböztető jellel lássák el.

A szocializmust építő és a kommunizmus alapjait lerakó világban

a nyugati kapitalizmusnak vált a zászlóshajójává: a szakadék felé száguldó kapitalizmus egyik kedvelt és népszerű vizuális szimbólumává lett, amint ez a Magyar Kommunista Párt által alapított Szikra Kiadó 1949-ben megjelent könyvének borítóján is látható, ahol az amerikai zászló ékítette bőség szarújából (cornu copiae) ömlenek elő a kapitalizmus bűnös és romlott rekvizitumai, a rúzs, a körömlakk, a konzerv kutyaeledel, a nylon harisnya, a pakli Chesterfield cigaretta, a hanglemez (biztos fülledt jazz-felvételekkel), a filmtekercs, a konzerv paradicsomlé, a merész melltartó, s persze a bőség szarújából szemtelenül kiömlő-kitüremkedő Coca-Cola palack.

És eszembe jut

az olvasmányélményem arról a magyar újságíróról, aki a helsinki olimpián döbbent undorral számolt be azokról az amerikai sportolókról, akik a verseny végeztével a Coca-Colától lerészegedtek, s

Coca-Cola mámorban fetrengtek.

A mai keresztényien szabad Magyarországon a Coca-Cola újfent a bűnös,

romlott, dekadens és keresztényietlen Nyugat jelképévé vált, amely most speciel épp nem lerészegít, hanem meleggé formál át.

Ma ittam egy pohár Coca-Cola zérót…

Már érzem is, amint lassan alakulok át, komótosan, szolidan és diszkréten, mint aki halkan belelépett, s még nem érzékelhető a nagy változás, de titokban azért már várom a húsvétot, s a locsolkodni érkező stramm srácokat.

Forrás: Gábor György facebook oldala

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét