A Corvinus 1490 millió forint uniós támogatást nyert el

Mindig érdekes rajtakapni a magyar politikusokat, amikor a magyar kormány támogatásával létrejött fejlesztéseket harsogják, de elfelejtik megemlíteni, hogy a nagyobb támogatás a “gonosz” Brüsszelből érkezik.

Így volt ez a Corvinus tanévnyitójánn is, ahol a “köztársaság” elnöke beszélt

Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk – hangoztatta Novák Katalin köztársasági elnök a hallgatókhoz szólva vasárnap a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban.

Az államfő kiemelte: szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás, a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne. 

“Váljanak olyanná, akiktől érdemes tanulni, és akikért nekünk is érdemes volt tanulni és dolgozni”

– kérte Novák Katalin a hallgatóktól.

Emlékeztetett, hogy a Corvinusegyetem az egyetemi átalakítások úttörője volt, az első olyan egyetem, amely megújult formában működhet.

Az egyetemi évek tartást, tudást, életrevalóságot, életre szóló barátságokat és barátságon túli kapcsolatokat is adhatnak – fogalmazott Novák Katalin. 

Arról már bőszen hallgatott a “köztásaság” elnöke, hogy a a korábban már említett alapítványi sikertörténet brüsszeli pénz felhasználásával vág bele újabb fejlesztésekbe.

Uniós forrásból digitális fejlesztéseket hajt végre a Corvinus

Másfél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Corvinus Egyetem, az elnyert forrás hozzájárul a Ménesi úti campus digitális fejlesztéseihez, újjászületik az egyetem online oktatási rendszere és bővülnek, frissülnek a digitális tananyagok is.

 Az 1,49 milliárd forint uniós támogatásból négy területen valósulhatnak meg fejlesztések.

A fejlesztés részeként egyebek között a kiemelt tantárgyakhoz digitális tananyagok készülnek, valamint az egyetem új, adattudományhoz és mesterséges intelligenciához kapcsolódó graduális és posztgraduális képzéseket fejleszt. Továbbá a támogatás lehetővé teszi, hogy az egyetem előadótermei, oktatási terei hibrid, digitális oktatásra is teljes egészében alkalmassá váljanak, zárt rendszerű infrastruktúrával. Emellett az egyetem digitáliseszköz-kölcsönző programot is indít rászoruló hallgatóinak, és továbbfejleszti az oktatási kiválóságot, a képzési adatokat kezelő és a tanulmányi adminisztrációt támogató rendszert is.

Vas Réka Franciska, a Corvinus oktatási rektorhelyettese szerint a fejlesztésekkel az egyetem közelebb kerül azon céljához, hogy 2030-ra a gazdaság- és társadalomtudomány területein Közép-Európa vezető intézménye legyen a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban.

A kiemelt képen: Novák Katalin köztársasági elnök (k), Hernádi Zsolt, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke (b) és Takáts Előd rektor (j) a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban 2022. augusztus 28-án. MTI/Bruzák Noémi

(MTI)

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Friss híreink

Kínyó Norbert

hegesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.