Connect with us

Bulvár

Csalók, akik mertek nagyban gondolkodni, de lebuktak

csaló
Megosztás

Vádat emeltek hat férfi ellen, akik több mint százmillió forinttal rövidítették meg a költségvetést – jelentette be szerdán a Fővárosi Főügyészség.

Láncszámlázás

A közlemény szerint egy negyvenhét éves férfi egy, az építőiparban tevékenységet folytató cég ügyvezetőjeként fiktív számlákat fogadott be. Rávette a cége segédmunkásainak egy részét, hogy alapítsanak színleg működő társaságokat, és mások cégei által kiállított számlákat is befogadott.
Ezek a társaságok papíron az építőipari cég egyedüli alvállalkozói voltak, és meghatározott időszakonként cserélődtek.
A Fővárosi Főügyészség hat férfi ellen emelt vádat különösen nagy, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a Fővárosi Törvényszéken.
Az ügyészség letöltendő – három bűnsegéd esetén beismerés esetén végrehajtásában felfüggesztett – börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, közügyektől és gazdasági társaság vezetéstől eltiltásra ítélést, és az „ötletgazdával” szemben vagyonelkobzást is indítványozott.

Hasonló

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük