Connect with us

Bulvár

Csak ezt ne! Íme a csapat, amihez tuti nem akarsz tartozni: 5 csillagjegy, aki egész életében taszítja a pénzt

Megosztás

Sok embernek vannak korlátozó hiedelmei a pénzzel kapcsolatban. Egyesek úgy gondolják, hogy a boldogság forrása, míg mások éppen ellenkezőleg, abban hisznek, hogy az életben minden többet ér a pénznél. Kétségtelen, hogy számtalan ember feltette már magának a kérdést,

A Skorpió váratlan pénzhez jut, a Vízöntő visszafizeti adósságát: júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp
Megosztás

Halak

Megrögzött álmodozók, akik gondolatvilágukban olyan mélyen el tudnak merülni, hogy a valós világot sokszor elfelejtik maguk körül. Idealista, romantikus oldaluk veszi át az irányítás felettük és emiatt gyakorlatilag hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a pénzt hajtsák. Nem szabad megfosztani őket a komfortos környezetüktől, ahol kiteljesedhetnek. Erre sokkal nagyobb szükségük van, mint a pénz felhalmozására.

… ha a szerdád érdekel….

Talán úgy érzi, hogy a mai nap kissé több figyelmességre, szeretettre, megértésre lenne szüksége, mint más napokon. Ha kapcsolatban él, akkor ezt párja is látni fogja önön és megkapja azt a törődést, mit oly nagyon várt. Ha viszont szingli, akkor se csüggedjen néha egy jó barát, vagy egy baráti társaság is segít átlendülni az ilyen napokon. A fontos csak az, hogy ne zárkózzon el. Legyen nyitott és életvidám.

Mérleg

A Mérlegek egyik legjellemzőbb tulajdonsága az igazságosság és egyik legnagyobb gyengeségük a döntésképtelenségük, amely akadályt jelent abban, hogy elérjék boldogságukat és gazdaggá váljanak. Szembenézni új kihívásokkal, kockáztatni és mindent feladni egyvalamiért? Ez nekik túlságosan is sok. Sokkal bátrabbnak kellene lenniük, hogy sikert vonzzanak az életükbe.

… ha a szerdád érdekel….

Érzelmileg, jelenleg egy kritikus ponton áll kedves Mérleg. Kapcsolatában olyan dolgok bukkanhatnak fel ismét, melyre párjával már rég szemet hunytak, vagy épp szőnyeg alá söpörtek. Beszéljék át ismét ezeket a dolgokat alaposan, mert ha folyton elhalogatják, akkor később még a kapcsolatuk is rámehet erre. Ne hagyja, hogy külső tényezők befolyásolják döntésében. Legyen őszinte és nyitott.

Ikrek

Ahhoz képes, hogy milyen vonzó és beszédes típusok, messze állnak a gazdagságtól. Ez nagy valószínűsséggel annak köszönhető, hogy hasonlóan döntésképtelenek, mint a Mérlegek és nem bíznak teljes mértékben magukban. Ez gyakran vezet oda, hogy aranyat érő lehetőségeket hagynak ki, amelyek pedig kikövezett utak jelentenének a gazdagsághoz.

… ha a szerdád érdekel….

Szerelem van a levegőben az ön számára kedves Ikrek. Olyan idilli kapcsolat látszódik kibontakozni melyről már régóta álmodott. A mai nap a mosolya lesz a legnagyobb fegyvere. Meglátja, amerre csak jár, vidáman fogják köszönteni és mindent megkap ahhoz, hogy lelkileg a toppon legyen. Használja ki a kisugárzását, a belülről áradó energiáját és ne féljen lépni, ha meglátja az alkalmat. A problémáit felejtse el, ma minden oka megvan arra, hogy boldog legyen.

Forrás

Friss!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük