Connect with us

Ez a nap

2010 óta nem ismert érzés: a Fidesz legyőzhető

Orbán megfenyegette ellenfeleit
Megosztás

Orbán Viktor magyar kormányfő láthatóan ideges, mert nem biztos, hogy az április 8-ra tervezett választáson olyan nagyarányú győzelmet arat, mint azt eddig várta – írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap hétfőn.

A magyarokra áprilisban mégis érdekfeszítő választás vár

A tekintélyes újság szerint ennek bizonyítéka Orbán ünnepi beszéde volt március 15-én, amikor emocionális beszédben figyelmeztette a Fidesz jelöltjeit, hogy egyenlőtlen küzdelemre kell számítaniuk a „Soros-jelöltekkel” szemben. Szerinte a Fidesz oldalán lesz a nép és a demokrácia, míg a másik oldalon az árulók – olvasható, „A magyarokra áprilisban mégis érdekfeszítő választás vár” című írásban.

Martin Ehl külpolitikai rovatvezető, az írás szerzője szerint Orbán ugyan a harmadik győzelem felé tart, de beszéde és a Fidesz jelöltjének hódmezővásárhelyi bukása megerősítette azt, az ellenzéki körökben egyre inkább terjedő, 2010 óta nem ismert érzést, hogy a Fidesz legyőzhető.

A botrányokról a vidékiek nehezen szereznek tudomást

A szerző szerint a Fidesz-kormányzat „emocionális, hazugságokkal teli kampányt folytat a bevándorlók és Soros György ellen”. A választók jelentős része ebben a légkörben nem meri beismerni, hogy nem szavazna a Fideszre.

A Fideszt az utóbbi hónapokban több kormoly botrány is érte – Kósa Lajos, Tiborcz István zavaros ügyei –, de mindezekről a magyarok, elsősorban a vidéken lakók, csak nehezen szereznek tudomást. A közszolgálati televíziót a Fidesz teljes mértékben uralja, a kereskedelmi média pedig nagy nyomás alatt van és fél a komolyabb bírálatoktól.

Hamis illúziókat táplálni nem érdemes

Azonban az ellenzék esetleges összefogása, főleg az egyéni körzetek esetében, sikerrel kecsegtet több helyen, s a választás új dimenziókat kapott. Az eredményt valószínűleg az fogja eldönteni, milyen mértékben sikerül a Fidesz minden igyekezete és nyomása ellenére is összefognia az ellenzéknek – zárja írását a cseh Hospodárské Noviny.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük