Connect with us

Ez a nap

A Dakar-rali magyar áldozata – egy elszabadult gumi a tettes…..

Megosztás

A Peruban zajló Dakar-rali szerdai szakaszán a sziklákkal szenvedtek meg, csütörtökön pedig rövid időn belül kétszer is kereket kellett cserélniük. Az első alkalomnál ijesztő dolog történt.

dakar
Megosztás

A Peruban zajló Dakar-rali szerdai szakaszán a sziklákkal szenvedtek meg, csütörtökön pedig rövid időn belül kétszer is kereket kellett cserélniük. Az első alkalomnál ijesztő dolog történt.

Szerdán, a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali harmadik szakaszán kétszer is kereket kellett cserélnie a Szalay Balázs – Bunkoczi László duónak.

Az autó mellett dolgozó Bunkoczinak nekiütődött egy 398-as SxS Buggy hátsó gumija,

amely épp elszáguldott mellettük. Az Index videót is közölt az esetről:

nem lett baja, így a magyar páros folytatni tudta a versenyt, amely azóta két újabb szakaszt teljesített. A legutóbbit úgy, hogy pótkerék és fék nélkül érkeztek meg a chilei célba. A Nemzeti Sport cikke szerint még nincs hivatalos végeredmény az autósoknál a szakaszra vonatkozóan, Szalayék a 39. helyen haladták át a hármas ellenőrzőponton.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük