Connect with us

Kiemelt hírek

A debreceni ellenzék előre megadta magát?

debrecen
Megosztás

A debreceni ellenzék előre megadta magát, úgy néz ki, hogy a Fidesz 21 éve tartó uralkodása újabb öt évig biztosan folytatódik.

Őfelsége ellenzéke

Az első szavazók egy része már ebbe született bele, de a város is -mit tehetett mást – beleszokott a narancs uralomba. Ezt már csak azért is kénytelen volt megtenni, mert a debreceni ellenzék immár több mint húsz éve őfelsége ellenzéke szerepét játssza, igen alacsony színvonalon.

Egy kis morzsáért több párt feladta -a látszat szerint – a saját ellenzéki identitását, úgymond a város érdekére hivatkozva. Aki nyitott szemmel és füllel jár Debrecenben, az bizony láthatja, hogy a Virágkarnevál árnyéka sok mindent eltakar. Kosz, szemét, lepusztult városrészek, üresen álló üzletek, a tíz éve befejezetlen „Latinovits Színház „, bár most úgy látszik pár év múlva a „hanyatló” nyugat pénzéből végre befejezik az építkezést.

Ez a torzó ma mementója Kósa Lajos uralkodásának

De közpénzből -többek között a város potentátjai gyerekeinek- elitiskola épül a városban, a tehetséges szegény gyerekek megígért ösztöndíj–rendszerének a kidolgozása eddig valahogy elmaradt.Biztos kevesen dolgoznak a városházán, így ennek a területnek nincs olyan gazdája, aki ezt fontosnak tartaná. A narancsuralom a városban is azt jelenti, hogy a helyi fideszes helytartókkal jóban levő vállalkozó kör lenyúlja a pénzes megbízásokat, tessék csak megnézni, hogy mely cégek aratnak a város, az egyetem beruházásain, kikből áll a kedvezményezetti kör.

De érdemes lenne kutakodni a kormányhivatal környékén is,

a városi szóbeszéd szerint egy hajdúböszörményi csókos cég igencsak hasít a közbeszerzéseken. Hallani különféle személyi összefonódásokról, de ugye ezek nem bizonyíthatóak. Azt látni lehet, hogy ez a bizonyos vállalkozás a szomszéd megyékben is terjeszkedik, sőt már a fővárosban is kivetette a csápjait. Valószínűleg mindig ők teszik a legjobb ajánlatot, de azt is csiripelik a madarak, hogy az ajánlattevők között is lehet személyi összefonódás. Vannak, akik azt is merészelik mondani, hogy bizonyos cégek egymás között felosztották a piacot, és így a pályázatok egy része csak kamu. A végén csak EGY maradhat.

Többen úgy vélik és beszélik két korsó jéghideg sör között,

hogy Debrecen egyik meghatározó cégóriásában a nemzet gázszerelőjének is tulajdonrésze van. Vannak olyan megátalkodottak is, akik szerint jelentős kormányzati beruházást a megyében csak azok nyerhetnek el, amely vállalkozásban a felcsúti zseninek valamilyen módon érdekeltsége van. Nem átallották még azt is hozzá tenni, így biztosítható, hogy az alkotmányos költség a megfelelő helyre eljuthasson, a helyi hűbéresek ne essenek kísértésbe.

Mint az történt -régvolt, mese volt, talán igaz sem volt- a botrányos kettes villamos építése körül?

Ott úgy hírlik két üzleti kör csatázott egymással: az akkori polgármester a Demján Sándor -nyugodjék békében-érdekeltségébe tartozó céget részesítette előnyben, ugyanakkor Simicska Lajos-aki abban az időben hatalma teljében volt-is igényt formált arra, hogy befolyása legyen az építkezésre. Ebből a város lakói annyit vettek észre, hogy évekig gödrök és mély árkok között próbálták elkerülni, ne törjön el a lábuk, pallókon egyensúlyoztak, szidva mindenkit aki az akkori őrületért felelős volt. A végén persze senki sem ütötte meg a bokáját, azt nem tudom, hogy minden alvállalkozó megkapta -e a munkájáért a megfelelő ellentételezést. Ez is évekig húzódott ugyanis.

Ha kicsivel jobban járatos lennék a helyi politikában

-időnként „barátaimtól” megkapom, hogy nem látok a dolgok mélyére- akkor még több visszásságról írhattam volna. Persze maradt még muníció a tarsolyomban, de minek durrogtassak el ebben a forróságban mindent.

Mindezt csak azért tettem, hogy felvillantsam, mennyi dolga lehetne egy tökös ellenzéknek még itt a Kálvinista Rómában is. Persze az nem szerencsés, hogy a város fideszes pénzmosodájának tartott holding igazgatóságában ott ül -immár kilencedik éve, az egyik ellenzéki párt volt helyi elnöke. El tudom képzelni, milyen buzgalommal igyekszik a visszásságokra a figyelmet felhívni. Tessék csak elővenni az elmúlt öt év krónikáját, nem hinném, hogy találkoznánk az érintett igazgatósági tag nevével, amint éppen a holding -esetenkénti kétes– ügyleteiről rántja le a leplet.

Jómagam újságokból, internetből és a helyi emberekkel való beszélgetésekből csipegetem össze a várost érintő, homályosnak látszó ügyeket. Egy ellenzéki párt, amelynek képviselői ott ülnek a közgyűlésben, a bizottságokban nálamnál ezerszer több információhoz juthatnának. Hogy miért nincs így, erre a választ nem nekem kell megadni.

Ez a kis eszmefuttatás azért született,

hogy a város összes ellenzéki pártja és a Civil Fórum vezetése gondolja újra a közös indulás lehetőségét Debrecenben is. Milyen ellenzék az, amely már akkor feladja a küzdelmet, amikor még el sem kezdődött a választási kampány. Ne haragudjanak tisztelt ellenzéki urak és hölgyek, de ez a város Önöknél bizony jobbat érdemel.

Itt az alkalom, hogy megmutassák, van kurázsi, van tartás a szervezeteikben

Még mindig nem késő. Üljenek mindannyian le egy asztalhoz, felajánlom semleges helyként a kertünket, –és hozzá a legjobb rose-t –és tárgyalják újra a közös indulás lehetőségét. Ha több ellenzéki polgármester-jelölt van, tessék előválasztást tartani, majd a 23 egyéni választókerületben egy közös jelöltet indítani. Nem az Önök -kilenc fő és pár külső bizottsági tag–egzisztenciája a fontos nekünk debreceni polgároknak, hanem a remény. Az a hit, hogy a város ellenzéke képes végre saját magát is komolyan venni, és nem egymást, hanem a Fideszt akarják legyőzni.

Tudják, lehet emelt fővel is veszíteni,

de lehet megszégyenülve elkullogni is. A tét nagy, a választás joga az önöké!

 

A DK mai közleménye:

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük