Connect with us

Kiemelt hírek

A délceg herceg strandol szettje a parton

charles1
Megosztás

Ritkán látni felszabadultnak a brit korona örökös várományosát, Károly herceget, most azonban belecsapott a lecsóba! Virágos úszónadrágban vígan élvezte a tengert Barbados partjainál, kihasználva egy protokollmentes napot.

 Herceg  a vízben

A trónöröklési rendben első helyen álló Károly (70) remekül tartja magát a fotók tanúsága szerint. Feleségével, Cornwall hercegnéjével, Camilla-val (71), kéthetes hivatalos úton vannak a Karib-szigeteken, úti céljaik közt szerepel Kuba is, ahol négy napot töltenek majd el március 24-től – a brit királyi házból elsőként. A délceg herceg strand szettje a parton egy kék csíkos törölközővel bővült, míg Camilla kék egyrészes fürdőruhát viselt egy jókora napszemüveggel – a szemtanúk szerint. A hercegnőnek külön programjai is lesznek az út során, több hivatalos estély és ebéd. A pár ellátogat az adóparadicsomként elhíresült Kajmán-szigetekre is. A herceg 2017-ben már járt a Karib-térségben, akkor a Maria és Irma hurrikánok okozta kárt szemlélte meg. St. Lucia szigete pedig, a brit korona egykori gyarmata – mely gazdagságát a cukortermelésnek, a turizmusnak és a banán exportnak köszönheti -, ma is része a brit birodalomnak, így földjére lépve Károly nem egy idegen uralkodóház tagja, hanem a sziget hercege.

Még egy kis bulvárt?

Tárgyak, amik a Feng shui szerint szerencsét hordoznak… Ön egyetért?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük