Connect with us

Ez a nap

A DK az Európai Bizottsághoz fordul Kósa Lajos miatt

falusi szálláshely? lenyulható pénz
Megosztás
A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, vizsgálják ki, hogyan rendelkezhetett négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró fölött Kósa Lajos.

Minden idők legnagyobb politikai és gazdasági botránya

A DK szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetre hivatkozott, miután a lap azt állítja, hogy egy, a birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett. A pénzt az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el és az okirattal a megbízó felruházta Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze” – írták.
 Gréczy Zsolt azt mondta, ha a hír igaz, akkor minden idők legnagyobb politikai és gazdasági botránya valósulhatott meg Magyarországon.
A DK tudni akarja, hogy ki Kósa Lajos megbízója, ki tette többmilliárd euró kezelőjévé az „amúgy is korrupciós ügyekkel meglehetősen behálózott” politikust – mondta Gréczy Zsolt. A DK arra is kíváncsi, hogy vizsgálta-e Kósa Lajos megbízását és a pénz eredetét a bankfelügyeleti feladatokat ellátó Magyar Nemzeti Bank. Azt is tudni akarják, hogy megtörtént-e az ilyen magas összeg esetén kötelező átvilágítás, és értesítették-e a nemzetközi pénzmosásra szakosodott európai szerveket – tette hozzá.

Egy ilyen ügyletről a magyar szerveknek és hatóságoknak tudniuk kellett

A DK arról is információt akar kapni, hogy mennyi államkötvényt vásároltak az ügyben érintett számláról, történt-e gyanúsan nagyértékű államkötvényvásárlás akár a Magyar Államkincstárnál, akár valamely ügynökségnél – jelentette be Gréczy Zsolt. A szóvivő hangsúlyozta, hogy egy ilyen ügyletről minden magyar szervnek és hatóságnak tudnia kellett.
Az ellenzéki politikus hiteltelennek nevezte Kósa Lajos magyarázatát, hogy neki semmi köze a vagyonhoz, ugyanis egy munkatársának egy ismerőse jelezte, hogy egy nő Németországból örökölte a pénzt, ő pedig azt tanácsolta neki, hogy azt hozza Magyarországra és fektesse be. Ekkora pénzt legfeljebb Bill Gates-től vagy a Katari Emírségektől lehet örökölni, mert ennyi pénz „gyakorlatilag nincs is” – jelentette ki Gréczy Zsolt.

Az LMP életveszélyes játékot játszik

Más témában feltett kérdésre válaszolva, a szóvivő arról beszélt, hogy még mindig nem kaptak érdemi választ az LMP-től a választókerületi koordinációról szóló ajánlatukra. Az LMP „életveszélyes játékot játszik”, mert amit tesznek, az csak a Fidesz érdekét szolgálja – jelentette ki Gréczy Zsolt. Elmondta, azt is, hogy az LMP még kerülhet olyan helyzetbe, hogy akár az utolsó pillanatban meggondolja magát.
Az MSZP és a DK nem fog megállapodni a Jobbikkal, ahogy a Jobbik sem akar megállapodni a két baloldali párttal – szögezte le.
(Forrás: MTI)

Szerző

  • Városi Kurír

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük